A Fradi és Eger csillaga tényleg csillagot kapott, de saját páholya is van

Az 1988-as szöuli olimpiára tízfős kötöttfogásúbirkózó-válogatottunkból hatan is veretesebb eredménysorral érkeztek, mint Sike András, mégis őt koronázták meg, 23 évesen lett a földkerekség legjobbja az 57 kilogrammos súlycsoportban. 2015 és 2021 között ő volt a szakág szövetségi kapitánya, a tokiói ötkarikás játékok nagy magyar sikerei után pedig furcsa körülmények közepette távozott a posztjáról. Sike András elmondása szerint már túltette magát a történteken, manapság a Ferencvárosban a jövő bajnokait neveli, s közben nem hiányozhat a futballcsapat meccseiről.

2023. 02. 12. 7:30

20230209 budapest ftc birkozo szakosztaly sike andras olimpiai bajnok birkozo edzo havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

A Fradi Európa-bajnoka, Muszukajev Iszmail és a futballcsapat vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov társaságában

– Hogyan került fel a fővárosba, teljesen egyedül? Akkor még csak 16-17 éves volt.
– Még egriként nyertem serdülő magyar bajnokságot, kettőt is, és a fővárosi klubok is felfigyeltek rám. A Fradiban akkoriban Kruj Iván és Szőnyi János voltak a szakosztály vezetői, 1981-ben lejöttek Egerbe, és nyélbe ütöttük az üzletet. Igaz, hogy a Fradiban eleinte a szabadfogású szakág volt az erős, de a 80-as évektől a kötöttfogású is az lett, Komáromi Tibivel, Gáspár Tomival, majd később velem.

Sike András, az egri csillag

– A fővárosi közeggel is könnyen megbirkózott?
– Azzal nem olyan könnyen. Hónapokig vertem a fejemet a falba, honvágyam volt, Budapest sem tetszett, megbántam, hogy feljöttem a fővárosba. A klub a vidéki sportolóinak bérelt lakásokat, persze én nem lakást kaptam, hanem egy szobában egy ágyat. A szabadfogásban nem sokkal később Eb-aranyat nyert túrkevei Bíró Lacival laktam együtt. Közben tanultam is. Egerben kezdtem el a gépipari szakközépiskolát, amit már Budapesten fejeztem be. S idővel rájöttem, hogy mégiscsak jó döntés volt feljönni Egerből Budapestre.

– Kis kitérő a beszélgetésünkben, de említsük meg, hogy Egerben a mai napig nagyon megbecsülik. Vetélkedők fogós kérdése lehetne, hogy mi köti össze Törőcsik Mari és Tordai Teri színésznőket, Kovács Kati énekesnőt és önt.
– Hát igen, többek között velük együtt én is díszkövet kaptam az egri Csillagok sétányán. Másfél éve hatodikként engem tiszteltek meg ezzel, ami igazán szívet melengető.

– Visszaugorva a régmúltba: a fővárosban gyorsan szállította az eredményeket, 1983-ban bronzérmes lett a junior-világbajnokságon. Hamar egyértelmű lett, hogy ön a magyar birkózás nagy ígérete az 57 kilogrammos súlycsoportban?
– Azért itthon is meg kellett küzdenem a válogatottmezért. Arra a junior-vb-is úgy mehettem ki, hogy a válogatón éppen a klubtársamat, Tekes Tibit kellett megvernem. Ráadásul akkor a 17-18 évesek alkották az ifikorosztályt, a 19-20 évesek voltak a juniorok, de az ifik indulhattak a juniorok között, és én még ifi voltam. Nagy szó volt, hogy a két évvel idősebbek között harmadik tudtam lenni a junior-vb-n. Az 1984-es olimpiára, Los Angelesbe – ahova végül nem utaztunk el – még nem én mentem volna, hanem Sipos Árpi, de 1984 után ő súlycsoportot váltott, és az 57 kilogrammban én lettem a válogatott. 1986-ban pedig már az Eb-n a negyedik, a vb-n a hetedik helyen végeztem.

Szöulban számított az éremre

– 1988 márciusában egy norvég kisvárosban, Kolbotnban pedig megszerezte az első érmét a felnőttek között, bronzérmes lett. Fél év múlva milyen reményekkel utazott a szöuli olimpiára?
– Mivel akkoriban a súlycsoportomban egyértelműen az európaiak voltak a világ legjobbjai, úgy gondoltam, hogy az érem az olimpián is összejöhet. Az 1986-os vb-t Budapesten rendezték, és én már azon is a dobogót céloztam meg.

– Szöulba elképesztően erős kötöttfogású-válogatott utazott ki. Komáromi Tibor és Gáspár Tamás már világbajnok volt, az említett márciusi Eb-n Repka Attila és Bódi Jenő aranyérmes lett, s a tízfős magyar csapatban addig ön csupán a hetedik helyen állt az eredményességi rangsorban.
– Így igaz, de az a márciusi Eb-bronz nagy lendületet adott nekem. Azt a bolgár Ivanovot, aki 1986-ban világbajnok lett, amúgy az előző évben az első felnőtt Európa-bajnokságon megvertem. Az akkori évek világ- és Európa-bajnokaival a nemzetközi versenyeken is oda-vissza vertük egymást, ez is azt támasztotta alá, hogy Szöulban én is ott vagyok az éremesélyesek között. Ezt a szakvezetés és a válogatottban a többiek is így látták.

– Végül aranyat nyert. A csoportjában mind a négy ellenfelét magabiztosan győzte le, majd a döntőben 9-0-ra vezetett a korábbi világbajnok bolgár Balov ellen, aki erre a meccsre befáslizott térddel állt ki, és a második menetben feladta. Tényleg sérült volt?
– Az elődöntőben még semmi baja nem volt, és az első menetben nem éreztem, hogy sérült lenne. Amikor jött a szünet, akkor láttam, hogy panaszkodik az edzőjének. De biztos vagyok benne, hogy ha lett volna még némi esélye, akkor nem adja fel. Az első menetben azonban nekiugrottam, emelésekkel sikerült nagyon elhúznom tőle, és ez nem a lábán múlt.

A bolgár Balov légi útra indul a szöuli olimpia döntőjében Fotó: MTI

– Sok éremesélyünk volt, de sorban hullottak el a versenyzőink. Viszont a végén két döntőben is érdekeltek voltunk. Az ön meccse volt előbb, később jött Komáromi, akire a nagyon erős orosz Mamiasvili várt, mégis sokkal inkább tőle várták a magyar aranyat – jól gondolom?
– Kezdődött azzal, hogy Gáspár Tamás megsérült, majd a bírók Bódi Jenőtől elvették az érmet, ezek nagy pofonok voltak. Amikor én megnyertem az olimpiát, egyből kitört az eufória, aztán egy órával később, amikor Tibi kikapott, teljes lett a döbbenet. Az ő meccsét én már a doppingszobában néztem a tévében. Mindenki arra számított, hogy ő is nyer, kétségkívül többen várták az ő győzelmét, mint az enyémet. Sokszor hallom, hogy milyen szerencsés vagyok, hiszen csak egy nagy versenyt tudtam megnyerni, és az az olimpia volt, és ebben van is igazság. Rengeteg nagy klasszis van, világ- és Európa-bajnokok, akik nem lettek olimpiai bajnokok. S bár Szöul után bejött egy szabályváltozás, ami nekem nem feküdt – kivették a lenti helyzetet –, azért így is szereztem két vb-bronzot és egy Eb-ezüstöt. Utóbbi 1990-ben, Poznanban lehetett volna arany is, ha a döntőben 0-0-s állásnál nem engem léptetnek le. De ezen már nem bosszankodom, hiszen a legfontosabb versenyemen minden összeállt.

– Sok sportoló mondja, hogy első olimpia összenyomja az embert. Nem csak a tét óriási, a körítés is egészem más, mint egy Eb-n egy norvég kisvárosban. Ön teljesen ki tudta zárni, hogy olyan kaliberű sportolók között mozog a faluban, mint Carl Lewis?
– Engem soha nem blokkolt, ha nagy a felhajtás. Mi több, még fel is dobott, sokkal jobban élveztem azokat a versenyeket, ahol tele volt a lelátó.

– Szöul után négy évvel a barcelonai olimpián címvédőként értelemszerűen ott volt az esélyesek között, de már a verseny elején megsérült. Mi történt?
– Az első mérkőzésemen visszahajlott a könyököm, nagy reccsenést hallottam, és utána be is dagadt. Ezzel együtt ezt a meccsemet és aznap a másodikat is megnyertem, de másnap, még rosszabb állapotban, beinjekciózva nem lehetett esélyem. Feladni nem akartam, még kétszer szőnyegre léptem, de sok értelme nem volt, ezeket a meccseket elveszítettem, és a végelszámolásnál tizedik lettem.

Szép emlékek a válogatott élén is

– Akár még az 1996-os atlantai olimpián is ott lehetett volna 31 évesen. Ezt már nem célozta meg?
– A barcelonai olimpia után már nem nagyon tudtam tartani a súlyomat, megesett, hogy hetven kilóra is felszaladt. Innen már nem lehetett lefogyni ötvenhét kilóra, azt pedig nem támogatták, hogy a hatvanháromban induljak. Ebben már a fiatalokat próbálták menedzselni, más kérdés, hogy ők nem hozták a várt eredményeket. Nekem az maradt, hogy kimentem a Bundesligába versenyezni, ahol szeretettel fogadtak, és nem tagadom, jól jött a pénzkereseti lehetőség. A régi csapatom még 2000-ben is visszahívott egy alkalommal, hogy ugorjak be valakinek a helyére, aki megsérült, így nem tudnak kiállni. Még érvényes volt a licencem, így beszálltam a hatvankilenc kilóba.

– A bundesligás korszakával párhuzamosan elkezdte az edzősködést is; hol máshol, mint a Ferencvárosban, 2015 és 2021 között pedig kötöttfogású-válogatottunk szövetségi kapitánya is volt. Ebből az időszakból két „csúcsot” is kiemelhetünk.
– Így van, és az egyik természetesen a tokiói olimpia, amelyen Lőrincz Tamás arany-, Lőrincz Viktor ezüstérmes lett, Szőke Alex pedig az ötödik helyen zárt. De nagyon büszke vagyok a 2017-es újvidéki Eb-n elért eredményeinkre is, itt a nyolc versenyzőnk közül öt dobogóra állt, Lőrincz Viktor és Korpási Bálint a legfelső fokára. Mi nyertük a nemzetek pontversenyét, megelőzve az oroszokat, nem kell mondanom, hogy ez milyen nagy szó.

– Meglehetősen rejtélyes, hogy a tokiói olimpia után miért nem maradt a szövetségi kapitányi poszton.
– Arról volt szó, hogy mielőtt elkezdődik a felkészülés a 2022-es évre, leülünk és megbeszéljük a dolgokat, hogyan tovább. De amikor bementem a birkózószövetségbe, kiderült, hogy ez a beszélgetés már lezajlott nélkülem... Ezután úgy gondoltam, mindenkinek jobb lesz, ha visszajövök a Fradiba. Eleinte volt bennem tüske, de már túltettem magam a történteken. Jönnek hozzánk a gyerekek, hét-nyolc évesen is, s bár a klub vezetőedzője vagyok, a kicsikkel is foglalkozom. Ők is nagyon sok örömet tudnak szerezni nekem, ennek a munkának is megvan a szépsége, szeretem csinálni. Azon dolgozunk, hogy minél több gyerek jöjjön hozzánk birkózni, s kerüljenek ki közülük az új Lőrincz Tomik, Kozmák, Komáromik.