Menesztette vezetőedzőjét, Waltner Róbertet, valamint az erőnléti edzőt, Ferenczi Istvánt a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks. A szakember a 2022/23-as idény elején kezdte meg a munkát, azaz alig több mint fél év után köszönték meg a munkáját.
Böde Dániel is jól járhat a nagy paksi változással
A DVSC elleni drámai vereség volt Waltner Róbert utolsó meccse a kispadon. A menesztett szakember utódja az elődje lehet: a Nemzeti Sport információi szerint Bognár György visszatér Paksra, és ez a közönségkedvenc Böde Dániel számára is jó hír lehet.

A Paks tizenkilenc forduló után huszonhárom ponttal a hetedik helyen áll a tabellán, viszont tavasszal négy bajnokijából egyet sem nyert meg: a Kisvárda és a Kecskemét ellen döntetlent játszott, a Ferencvárostól és legutóbb drámai körülmények között a Debrecentől kikapott.
A Nemzeti Sport már Waltner utódját is ismerni véli: ha beigazolódnak a lap információi, Bognár György tér vissza a klubhoz. A hatvanegy éves szakember 2020 és 2022 között ült a paksi kispadon, tavaly a Magyar Kupa döntőjébe vezette az együttest. Az MK-fináléra idén is lehet még esélye a Paksnak, amely a negyeddöntőben a Vasast fogadja.
További Sport híreink
Bognár tavaly nyáron az MTK hívására hagyta el a Paksot, ám ott nem volt sikeres, az NB II-ben szereplő fővárosi gárdától már ősszel távozott.
Amennyiben Bognár visszatér Paksra, a közönségkedvenc Böde Dániel is újra az első keret tagja lehet. A korábbi magyar gólkirályra Waltner nem számított, csak a zöld-fehérek NB III-as tartalékcsapatában szerepelt eddig az idényben.
Borítókép: Waltner Róbert munkáját megköszönték a paksi vezetők (Fotó: Nemzeti Sport/Kovács Péter)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat
A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.

Így élte meg Varga Barnabás az első gólját az AEK Athénnál
Paunoch Péter, a játékos ügynöke nyilatkozott lapunknak.

Guardiola nem hitt a fülének, ugrott az újságíró provokációjára + videó
Nem bírt a mumusával a Manchester City, kétgólos előnyt adott el a Tottenham Hotspur ellen.

Hiába fejelt gólt Varga Barnabás, nem teljesült az ultimátum – megfizethetnek a játékosok
Mariosz Ilipolusz még nem nyilatkozott arról, hogy a csapat játékosai a vasárnapi rangadón többet veszítettek-e két pontnál.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat
A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.

Így élte meg Varga Barnabás az első gólját az AEK Athénnál
Paunoch Péter, a játékos ügynöke nyilatkozott lapunknak.

Guardiola nem hitt a fülének, ugrott az újságíró provokációjára + videó
Nem bírt a mumusával a Manchester City, kétgólos előnyt adott el a Tottenham Hotspur ellen.

Hiába fejelt gólt Varga Barnabás, nem teljesült az ultimátum – megfizethetnek a játékosok
Mariosz Ilipolusz még nem nyilatkozott arról, hogy a csapat játékosai a vasárnapi rangadón többet veszítettek-e két pontnál.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!