Az oberhofi biatlon-világbajnokság Johannes Thingnes Bö nagy eseménye lehet. A huszonkilenc éves norvég sílövő eredménylistája már most sem rövid, öt olimpiai és tizenhárom vb-címet szerzett eddig pályafutása során. A 2022/23-as idényben azonban a korábbinál is meggyőzőbb a fölénye: tizennégy egyéni versenyből tizenegyszer zárt az első helyen.
Döbbenetes hiba a vb-rajton, de a franciák csak nevetnek rajta
Idén a németországi Oberhof ad otthont a sílövők világbajnokságának. Az első versenyszámot, a szerdán rendezett vegyes váltót az esélyes Norvégia nyerte az olasz és a francia csapat előtt. Utóbbi egység befutó embere, Quentin Fillon Maillet kis híján elszórakozta a dobogós helyezést.

Bö vb-aranyai többségét, a tizenháromból kilencet váltóban szerzett, az idei formája alapján viszont az sem lenne meglepetés, ha mind a négy egyéni versenyt megnyerné Oberhofban – igaz, ilyen söprésre még soha senki nem volt képes a vb-k történetében.
Az már biztos, hogy Bö Oberhofot sem hagyja el arany nélkül, a szerdai nyitószámban, a vegyes váltóban Norvégia győzött, az esélyes csapatnak még az is belefért, hogy a váltó első tagja, a tavalyi olimpiát ijesztő módon zárt Ingrid Landmark Tandrevold büntetőkört futott.
Norvégia mögött Olaszország és Franciaország szerzett még érmet a világbajnokság nyitányán, bár a franciák utolsó embere, Quentin Fillon Maillet a frászt hozta a csapattársaira: a közönségnek integetve ünnepelte az érmet, csakhogy eközben elfelejtett befordulni a célegyenesbe.
Fillon Maillet még időben észhez kapott, és 3,3 másodpercet megőrzött az osztrák váltóval szemben.
– Ijesztő volt, különösen, hogy nem tudtunk tenni semmit. De jó vége lett a versenynek, így már nyugodtan nevetünk rajta – mondta Fillon Maillet csapattársa, Julia Simon, aki a női világkupa-sorozat éllovasaként érkezett Oberhofba.
A biatlon-vb pénteken a női sprinttel folytatódik.
További Sport híreink
Olasz és kanadai arany Franciaországban Zajlik az alpesisízők világbajnoksága is, amelyen szerdán a nők, csütörtökön a férfiak számára rendezték meg a szuperóriás-műlesiklást. Egyik nemnél sem a legnagyobb esélyes nyert: a nők között az inkább óriás-műlesiklásban favoritnak tartott olasz Marta Bassino nyert a hétfői drámája után ezüstéremmel vigasztalódó amerikai Mikaela Shiffrin előtt, a harmadik helyen holtversenyben végzett az osztrák Cornelia Hütter és a norvég Kajsa Vickhoff Lie. Ezüstérmes lett a férfiak között Shiffrin párja, a norvég Aleksander Aamodt Kilde, aki egyetlen századmásodperccel kapott ki a kanadai meglepetésgyőztestől, James Crawfordtól. A bronzérmet kombináció győztese, az abszolút hazai lejtőn versenyző Alexis Pinturault szerezte meg. A magyar születésű indulók közül a női versenyben Szőllős Noa 29. lett, a férfiak viadalán Szőllős Barnabás 34., Szőllős Benjamin 45., Kékesi Márton 46. helyen zárt. A Szőllős testvérek izraeli színekben szerepelnek a nemzetközi viadalokon. |
Borítókép: Quentin Fillon Maillet visszatalál a helyes útra (Fotó: MAXPPP/Pierre Teyssot)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem várt teniszdráma, a beteg Sinner feladta Alcaraz ellen
Betegség miatt az olasznak fel kellett adnia a meccset.

Tovább folytatódott az NB II-es Videoton focidrámája
Két, az előző idényben még NB I-es csapat játszott egymással NB II-es meccset hétfőn este Kecskeméten. A hazaiak simán nyertek.

Egész Amerikát megrázta ez a döbbenetes hétfői sportbotrány
A Michigan Wolverines egyetemi amerikaifutball-csapatának ügye sokkolta az embereket, ilyen csalást senki sem látott még.

US Open: erős magyar kezdés, de van egy bökkenő
Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiemelt a selejtezőben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nem várt teniszdráma, a beteg Sinner feladta Alcaraz ellen
Betegség miatt az olasznak fel kellett adnia a meccset.

Tovább folytatódott az NB II-es Videoton focidrámája
Két, az előző idényben még NB I-es csapat játszott egymással NB II-es meccset hétfőn este Kecskeméten. A hazaiak simán nyertek.

Egész Amerikát megrázta ez a döbbenetes hétfői sportbotrány
A Michigan Wolverines egyetemi amerikaifutball-csapatának ügye sokkolta az embereket, ilyen csalást senki sem látott még.

US Open: erős magyar kezdés, de van egy bökkenő
Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiemelt a selejtezőben.