Bővelkedik szenzációkban a Premier League 22. fordulója, amely pénteken este úgy kezdődött, hogy a Chelsea hazai pályán csak 0-0-ra volt képes a Fulham ellen, pedig a Kékek bevetették a téli átigazolási időszak végén 121 millió euróért szerződtetett világbajnok argentin Enzo Fernándezt is. A Chelsea télen összesen 329 millió euróért vett játékosokat, s már olyan bő a kerete, hogy a tabellán kilencedik helyén álló klub közröhej tárgya lett, terjednek a mémek róla, érdemes megnézni ezeket:
Jürgen Klopp irányítása alatt még nem érte ilyen szégyen a Liverpoolt + videó
A Premier League 22. fordulójában a listavezető Arsenal 1-0-ra kikapott az Everton otthonában, a Liverpool pedig most Wolverhamptonban szaladt bele a késbe (0-3). Jürgen Klopp irányítása alatt először esett meg, hogy a Pool három egymást követő idegenbeli bajnoki meccset elveszített. S ami még megdöbbentőbb: ezeken a gólkülönbsége 1-9.
Nincs jobb helyzetben az ugyancsak szebb napokat látott Liverpool sem, amely a tizedik helyen áll, és ma 3-0-ra kikapott a Wolverhampton Wanderers otthonában. A házigazda a forduló előtt a 17. volt a tabellán, húsz meccsen csak 12 gólt szerzett (és 30-at kapott), de a Premier League leggyengébb csatársora is megszórta a Poolt.
Jürgen Kloppnak ez már nagyon kínos
A Liverpool a 2023-as évben Brentfordban 3-1-re, Brightonban 3-0-ra maradt alul bajnoki meccsen, vagyis hármasával kapja a gólokat. Három egymást követő idegenbeli bajnoki vereségre pedig nem volt példa a csapatnál azóta, hogy Jürgen Klopp a vezetőedző. Vagyis 2015 óta.
– Ez nagyon frusztráló és kiábrándító... Nincs mentségünk arra, ami itt most történt. Magunknak köszönhetjük a nyomorúságunkat – jegyezte meg a lefújás után Klopp.
Wolverhamptonban most persze nagy az öröm.
Tulajdonképpen nagyobb meglepetés, hogy a listavezető Arsenal 1-0-ra kikapott a forduló előtt utolsó előtti, 19. helyen álló Everton otthonában. A gólt a második félidőben a védő James Tarkowski szerezte szöglet után, s ezt követően az észak-londoniak hiába rohamoztak nagy lendülettel, egyenlíteniük nem sikerült.
Az Everton kispadján ez volt az első mérkőzése a hétfőn kinevezett Sean Dyche vezetőedzőnek, aki az egy héttel korábban menesztett Frank Lampard helyére érkezett. Az Arsenal a találkozót megelőzően 13 bajnoki meccsen két döntetlen mellett 11 győzelmet aratott, és a forduló előtt ötpontos előnnyel állt a tabella élén. A címvédőként második Manchester City így akár két pontra is csökkentheti a hátrányát az Ágyúsokkal szemben, ehhez vasárnap a Tottenham Hotspur vendégeként kell nyernie.
A Manchester United az Old Traffordon 2-1-re legyőzte a Crystal Palace csapatát, a végén azonban volt miért izgulniuk a Vörös Ördögök szurkolóinak, a hazaiak ugyanis kétgólos előny birtokában Casemiro kiállítása miatt a 70. percben emberhátrányba kerültek. A vendégek hat perccel később szépítettek, majd nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de nem jártak sikerrel.
Premier League, 22. forduló:
pénteken játszották:
Chelsea–Fulham 0-0
szombati eredmények:
Wolverhampton Wanderers–Liverpool 3-0 (2-0)
Manchester United–Crystal Palace 2-1 (1-0)
Brentford–Southampton 3-0 (2-0)
Brighton–Bournemouth 1-0 (0-0)
Aston Villa–Leicester City 2-4 (2-3)
Everton–Arsenal 1-0 (0-0)
Newcastle United–West Ham United 1-1 (1-1)
vasárnap játsszák:
Nottingham Forest–Leeds United 15.00
Tottenham Hotspur–Manchester City 17.30
A Premier League állása:
1. Arsenal 20 45-17 50 pont
2. Manchester City 20 53-20 45
3. Manchester United 21 34-26 42
4. Newcastle United 21 34-12 40
5. Tottenham Hotspur 21 40-31 36
6. Brighton 20 38-27 34
7. Brentford 21 35-28 33
8. Fulham 22 32-30 32
9. Chelsea 21 22-21 30
10. Liverpool 20 34-28 29
11. Aston Villa 21 25-31 28
12. Crystal Palace 21 19-29 24
13. Leicester City 21 32-37 21
14. Nottingham Forest 20 16-35 21
15. Wolverhampton 21 15-30 20
16. West Ham 21 18-26 19
17. Leeds United 19 26-33 18
18. Everton 21 16-28 18
19. Bournemouth 21 19-43 17
20. Southampton 21 17-38 15
Borítókép: Jürgen Klopp éveket öregedhetett (Forrás: Twitter/SPORTbible)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKecskeméti hála
Kilenc forduló után csupán öt ponttal a Kecskemét az utolsó a labdarúgó NB I-ben. Szabó István vezetőedző sorsa érthetően beszédtéma.
Ringbe szállt az IBA, és beperelte a nemzeti szövetségeket megzsaroló NOB-ot
A Nemzetközi Bokszszövetség anyagilag is támogatja a perben mellé álló nemzeti szövetségeket.
Hivatalos bajnoki meccsen debütált a csak transznemű játékosokból álló spanyol focicsapat
A Fenix FC debütálása nem sikerült túl fényesre, ugyanis 19-0-ra kikaptak az első fordulóban.
Nyolcvanéves a keletnémet edzőfejedelem, aki Fischer Paliékkal nem, de Sebők Vilmosékkal csodát tett
Az NDK utolsó szövetségi kapitánya a Bundesligában is beleköpött a nagyok levesébe.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Betörőktől rettegnek az egyik budapesti kerület lakói
Újabb '56-os forradalmár üzent a „tehetségtelenül hazardírozó, politizálgató szexmániás” Magyar Péternek
Összeomlott a buszos közlekedés: megöltek egy embert a pályaudvaron
Magyar Péter felköpött és aláállt a DK legszebb hagyományai szerint
Szerdán kiderül, lesz-e fehér karácsony
Kiterítették a bizonyítékokat: Ukrajna egy percig sem volt veszélyben a magyar ajánlat miatt
Ukrajna miatt egész Európa bajba sodródhat
Andrés Iniesta hivatalosan is bejelentette visszavonulását
Fekete-Győr András meghekkelte Magyar Péter tüntetését
Itt van Zelenszkij beismerése, a Nyugat dönt Ukrajna sorsáról
A palackvisszaváltás fonákja után következzen a valódi zöldmunka!
Magyar Péter brüsszeli főnöke akar migránstáborokat építeni Magyarországon
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKecskeméti hála
Kilenc forduló után csupán öt ponttal a Kecskemét az utolsó a labdarúgó NB I-ben. Szabó István vezetőedző sorsa érthetően beszédtéma.
Ringbe szállt az IBA, és beperelte a nemzeti szövetségeket megzsaroló NOB-ot
A Nemzetközi Bokszszövetség anyagilag is támogatja a perben mellé álló nemzeti szövetségeket.
Hivatalos bajnoki meccsen debütált a csak transznemű játékosokból álló spanyol focicsapat
A Fenix FC debütálása nem sikerült túl fényesre, ugyanis 19-0-ra kikaptak az első fordulóban.
Nyolcvanéves a keletnémet edzőfejedelem, aki Fischer Paliékkal nem, de Sebők Vilmosékkal csodát tett
Az NDK utolsó szövetségi kapitánya a Bundesligában is beleköpött a nagyok levesébe.