A mesterhármas csak egy keretest ért

Labdarúgóként huszonkét válogatottságig vitte, ezüstérmes lett a müncheni olimpián 1972-ben, de már harmincévesen visszavonult. Vidáts Csaba a Vasasban lett elismert futballista, később üzletemberként is sikeres lett, és borászként is nevet szerzett magának.

A Balaton-felvidéki Lovason próbálja átvészelni a járványt

– Mészöly Kálmán, Farkas János, Berendi Pál, Mathesz Imre, Ihász Kálmán, Puskás Lajos, hogy csak néhány nevet említsek az akkori Vasasból. Milyen volt belépni közéjük az öltözőbe?

– Álomszerű volt az egész, de nem így ismertem meg őket. Azonnal mentem Tatára az ifiválogatottal, ott Ihász Gábor, Kálmán öccse volt a szobatársam, ő mutatott be több Vasas-játékosnak. Nem vetett szét az önbizalom, és nem is sikerült jól az első év. A második csapatban játszottam, a gimnáziummal együtt minden új volt, korábban nem éltem ennyire távol a szüleimtől. Bizony előfordult az is, hogy a suliban egyszer elpityeredtem a honvágytól. Az osztálytársaim rábeszélésére aztán fogtam magam, és haza is mentem.

– Végül hogyan sikerült bekerülnie a sztárok közé?

– Hatvanöt végén Csordás Lajos edző elvitt a csapat afrikai és közel-keleti túrájára, és attól fogva egyre többször játszottam. Bajnoki meccsen Salgótarjánban tett be először, négy-háromra nyertünk, három gólt szereztem, egyet rúgtam, kettőt fejeltem. Ha ma valaki így mutatkozna be, tele lenne vele a média, akkor a Népsportban ez egy kis keretest ért azzal a megjegyzéssel, hogy erről a tizen­nyolc éves fiatalemberről valószínűleg hallunk még. Más volt akkoriban az ingerküszöb a sok klasszis futballista között, de én erre a néhány sorra is roppant büszke voltam.

A Balaton-felvidéki Lovason próbálja átvészelni a járványt

– Vidáts Csabára mindenki középső védőként emlékszik. Erről a posztról szerzett három gólt?

– Dehogy! Középcsatár voltam, bár Csordás Lajos ezen a meccsen balszélsőt játszatott velem. Nem sokkal később a Benficával játszottunk Budapesten, és Makray Balázs, a beállósunk adminisztratív okokból nem léphetett pályára. Akkor már Illovszky Rudolf volt az edzőnk, és engem tett Balázs helyére. Nem tett ezzel boldoggá, ráadásul mindenki azt mondta, ha így megússzuk három góllal, már örülhetünk, de nekem jól ment a játék, null-null lett a végeredmény, és pályafutásom végéig ott ragadtam ezen a poszton, itt lettem válogatott is hetvenben.

– Egy év múlva Hoffer József szövetségi kapitány megbukott a tragikus bulgáriai vereség miatt, két hónappal később viszont Illovszky Rudolffal a riói Maracanã Stadionban gól nélküli döntetlent játszottak a regnáló világbajnok brazilokkal úgy, hogy a helyi sajtó szerint is ragyogóan futballoztak. Mi volt az oka ennek a szélsőséges teljesítménynek?

– Nem tudom. Bulgáriában is jó csapattal álltunk ki, úgy éreztük a meccs előtt, hogy minden rendben van, aztán semmi sem jött össze, simán kikaptunk, ezt nem kell és nem is lehet megmagyarázni. Rio merőben más volt. A megérkezésünk napján játszotta Pelé a búcsúmeccsét a jugoszlávok ellen, becsekkoltunk a szállodába, majd mentünk a stadionba, ahol csak a pálya szélén, a füvön volt hely, onnan néztük a mérkőzést. Három nap múlva játszottunk mi a brazilokkal, nem volt telt ház, mindössze úgy százötvenezren jöttek ki. Nekünk feküdt a brazilok stílusa, remekül éreztük magunkat a pályán, Bene Feri a végén ziccert hibázott, Dunai Antinak a szabályos gólját nem adta meg a német játékvezető, szóval tényleg nyernünk kellett volna.

– Szóba került Illovszky Rudolf. Köztudomású, hogy a hetvenhármas, svédek elleni vb-selejtező után megromlott a viszonyuk. Később kibékültek?

– Talán. Azzal a budapesti három-hárommal kiestünk, nem jutottunk ki a világbajnokságra. Ő engem hibáztatott, de többször megnéztem a meccs felvételét, ma sem tennék semmit másként. Edström sorsdöntő fejese előtt én olyan csatárra helyezkedtem, aki közelebb állt a kapuhoz nála, és azt kell mondanom, onnan nem szabad gólt kapni fejesből. Egy év múlva Rudi bácsi visszajött a Vasashoz edzőnek, és nemigen számított rám, ráadásul el sem engedett máshova. Végül hetvenhatban Kutas István MLSZ-elnök segítségével majdnem átigazoltam az MTK-ba, és a tárgyalások során csak annyit kértem, adjanak tizenöt meccset, ha nem játszom jól, magamtól elmegyek, végül ez a lehetőség is kútba esett. El akartam kezdeni a civil életet, de hívott az Ózd, amire először nemet mondtam, de olyan ajánlatot tett a klub, amelyet nem utasíthattam vissza, és egy évet még lehúztam ott.

– Harmincévesen mégis befejezte a futballt. Ennyire csábította az a civil élet?

– Az édesapám mérnök, az édesanyám közgazdász volt, a nővérem matematikus, az öcsém fogorvos lett, nálunk hagyománynak számított a tanulás. A játék mellett végeztem el a közgázt, ami érdekelt is, és bár a futball volt a szerelem, tudtam, egy idő után abból nem lehet megélni, utána is kell lennie értelmes életnek. Amikor munkába álltam, nagyon keményen kellett dolgoznom, de élveztem, amit csinálok, és idővel sikeres is lettem.

– Ezzel illett volna kezdenem: a huszonkét évvel ezelőtti szívműtétje után hogy van?

– Köszönöm, jól. A szívem jobb már nem lesz, arra kell figyelni, hogy rosszabb ne legyen. Futni már nem tudok, a feleségem szigorú felügyelete mellett nyugalomban élek. Immár hat hete a Balaton-közeli házunkban, Lovason próbáljuk átvészelni a járványt, szerencsére a vállalkozásom irányítása zömmel innen is megoldható. Vigyázok magamra, nincs okom a panaszra.