Nem Fabio Paratici napja volt a szerdai. A Tottenham Hotspur olasz sportigazgatója nemrég menesztette a csapat edzőjét, a honfitárs Antonio Contét, ám most megtudta, milyen érzés az, amikor kihúzzák a lába alól a talajt. Ez a gyakorlatban valószínűleg azt jelenti, hogy alighanem el kell távolodnia a futballtól, harminc hónapig semmilyen munkakörben nem dolgozhat a sportág közelében.
Nehéz helyzetbe került az Antonio Contét kirúgó sportigazgató
Az olasz bíróság csak az országra érvényesen tiltotta el a több olasz klubot is érintő pénzügyi botrány miatt, ám kérte a FIFA-t, hogy terjessze azt ki az egész világra. A nemzetközi szövetség ezt megtette, és ezzel nehéz helyzetbe került az otthon 30 hónapra eltiltott Fabio Paratici, aki a Tottenham sportigazgatójaként a múlt héten kirúgta ki Antonio Conte vezetőedzőt.

Az ötvenéves Fabio Paratici 2021 nyarán szerződött a Premier League-ben szereplő londoni klubhoz, előtte tizenegy évet húzott le a Juventusnál, ebből hármat ott is sportigazgatóként. Tavaly derült ki, hogy az ügyészség is nyomoz a torinóiak ellen, januárban pedig az olasz fellebbviteli bíróság tizenöt pontot levont a Juventustól, a korábbi elnök Andrea Agnelli és Maurizio Arrivabene vezérigazgató egyaránt kétéves eltiltást kapott. Fabio Paratici korábbi sportigazgatóra két és fél éves büntetést szabtak ki, míg az ítélet szerint Federico Cherubini volt sportkoordinátor 16, Pavel Nedved volt alelnök nyolc hónapig nem dolgozhat az olasz futballban. A döntéshozók akkor egy kérelmet is megfogalmaztak a FIFA és az európai szövetség (UEFA) felé, amely a büntetés kiterjesztését követelte a két szervezet égisze alá tartozó versenysorozatokra.
A La Gazzetta dello Sport szerint az ügyben érintett többi nyolc klub (Sampdoria, Empoli, Genoa, Parma, Pisa, Pescara, Pro Vercelli, Novara) megúszta kisebb-nagyobb pénzbüntetéssel, de több (összesen 54) sportvezetőt eltiltottak.
A vád szerint néhány játékos esetében a valós értéküknél sokkal magasabb árat határoztak meg, hozzásegítve őket, hogy a megengedettnél lényegesen nagyobb fizetésük és nagyobb teljesítménybónuszuk legyen.
A FIFA pedig annyira súlyosan ítéli meg az ügyet, hogy egyetértett az olasz bíróság kérésével, és szerdán közleményben tudatta: „A FIFA megerősíti, hogy elfogadta az olasz szövetség (FIGC) javaslatát, és kiterjeszti a szankciókat, amely világszerte számos tisztségviselőre hatással lesz.”
A Sky Sport megkereste az észak-londoni klubot és az angol Labdarúgó-szövetséget (FA), s úgy értesült, Paratici nem folytathat semmilyen transzferpiaci tevékenységet, azaz nem beszélhet ügynökökkel és nem tárgyalhat üzletekről, ugyanakkor a Tottenhamen belül továbbra is dolgozhat. A portál ezután hivatalos felvilágosítást kért, mert kérdéses, Paratici részt vehet-e Antonio Conte után az új menedzser keresésében.
Borítókép: Egyelőre bizonytalan Fabio Paratici sorsa Londonban (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egy korszak vége: az Újpest elhagyja a Megyeri utat, felfedték, hol épül az új stadion
A lila-fehérek hivatalos is bejelentették, hogy több mint 100 év után elköltöznek a Megyeri útról.

Cole Palmer miért hordja a Covid idején mindennapos maszkot a klub-vb-n?
A Chelsea játékosa megmagyarázta az újságíróknak a döntését.

Nem lehet boldog a Manchester United ikonja, a tervét Liverpool-legenda gátolta meg
A korábbi BL-gólkirály immár szövetségi kapitányként dolgozik.

Guardiola hibája? Meghökkentő ok miatt büntették meg a Manchester Cityt
Az angol klubnak 14 napja van kifizetni a bírságot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó

Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó

Szépségkirálynő nyúlta le 10 millióval Kasza Tibit

Botrány Brüsszelben: Kollár Kinga elárulta Magyarországot, Lázár János kőkeményen visszavágott + videó

Edzője döntött Sallairól, ennek nem fog örülni Marco Rossi

Európában is páratlan hadiipari óriáscég születik Magyarországon: ez még csak a kezdet

Micsoda villanás! Benedek Tibor fia nem apját másolta, az olaszok kikérik maguknak

A világ egyik legveszélyesebb harcosa Budapesten járt

Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!

Lázár János szépen helyretette a Tiszás tüntetőket + videó

Csatasorba álltak a magyar fiatalok, sokan indulnának Brüsszelbe
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Egy korszak vége: az Újpest elhagyja a Megyeri utat, felfedték, hol épül az új stadion
A lila-fehérek hivatalos is bejelentették, hogy több mint 100 év után elköltöznek a Megyeri útról.

Cole Palmer miért hordja a Covid idején mindennapos maszkot a klub-vb-n?
A Chelsea játékosa megmagyarázta az újságíróknak a döntését.

Nem lehet boldog a Manchester United ikonja, a tervét Liverpool-legenda gátolta meg
A korábbi BL-gólkirály immár szövetségi kapitányként dolgozik.

Guardiola hibája? Meghökkentő ok miatt büntették meg a Manchester Cityt
Az angol klubnak 14 napja van kifizetni a bírságot.