– Hízelgő számunkra, hogy közel van a Ferencváros, de őszintén, nem gondolunk arra, hogy beérhetjük őket. Az FTC egy nagyon más kategória, még így is távol van tőlünk, úgy gondolom, nem realitás – nyilatkozta az M1-en Tóth Barna, a labdarúgó NB I-ben a második helyen álló Kecskemét csatára. Tóth szerint csapata már bőven túlteljesítette az elvárásokat, de ha már ilyen szépen meneteltek eddig, akkor megvalósítanák az álmukat: dobogós helyen szeretnék befejezni a 2022–23-as szezont.
Meglepő vallomás Kecskemétről a Fradival kapcsolatban
A hét forduló óta nyeretlen Ferencvárosnak hat pontra apadt az előnye a Kecskeméttel szemben a labdarúgó NB I-ben. A KTE csatára, Tóth Barna nem gondolja, hogy a bajnoki címvédőt utol tudja érni a csapata.

– Ami engem illet, akkor is nagyon elégedett lennék, ha a legjobb négyben zárnánk, sőt, már most azt mondom, a szezonnal nem is tudok elégedetlen lenni. Ha most kellene mondani, akkor ha dobogón tudnánk maradni, az álom kategória lenne – mondta a 28 éves támadó.
Tóth kitért a következő idényre is. – Ennyire a távolba még nem néztem, úgy vélem, jövőre is a bennmaradás lesz az elsődleges cél, ha pedig az összejön, akkor szövögethetünk újabb álmokat.
Az idényben eddig három találatnál és hét gólpassznál járó Szuhodovszki Soma úgy látja, a Kecskemét már az NB I-be feljutással is erőn felül teljesített. Az utánpótlás-válogatott játékos sem igazán foglalkozik a Ferencváros és KTE közötti, mindössze hatpontos különbséggel. – Ezzel nem kell foglalkozunk, azért az FTC más szintet képvisel, igazából nagyon kevés esélyt látok rá, hogy befogjuk őket. Nyilván semmi sem lehetetlen, de úgy gondolom, nekünk nem ezzel kell foglalkoznunk – mondta a 23 éves középpályás, hozzátette: csapattársaihoz hasonlóan egyelőre ő sem foglalkozik megkeresésekkel, ajánlatokkal, csak a bajnokságra, és saját csapatukra, a Kecskemétre koncentrálnak.
Borítókép: Tóth Barna góljaival szárnyal a Kecskemét (Fotó: Nemzeti Sport)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Gulácsi riválisának égbekiáltó hibáján hüledeznek, Orbán a kapufát találta el + videó
A német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnap esti rangadóján az RB Leipzig 1-0-ra kikapott a Stuttgart vendégeként.

Varga Barnabás nem csak az elvett gólja miatt bosszankodhat nagyon + videó
A görög labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában az AEK Athén 2-2-re végzett az Atrómitosz otthonában.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban
A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Gulácsi riválisának égbekiáltó hibáján hüledeznek, Orbán a kapufát találta el + videó
A német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnap esti rangadóján az RB Leipzig 1-0-ra kikapott a Stuttgart vendégeként.

Varga Barnabás nem csak az elvett gólja miatt bosszankodhat nagyon + videó
A görög labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában az AEK Athén 2-2-re végzett az Atrómitosz otthonában.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban
A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!