A fordulás után felgyorsultak az események. Előbb Banó-Szabó Bence ziccere maradt ki a hazai kapu előtt, a kecskemétiek pedig nem sokkal később tizenegyesért is kiáltottak, amikor Bocskay Bertalan eltalálta Szuhodovszki Soma lábát, de nem jutottak büntetőhöz. Ez pedig az 55. percben még inkább fájhatott a KTE játékosainak, mivel Kocsis Dominik előkészítése után Kerezsi Zalán a kapu közepébe juttatta a labdát.
A kecskemétiek ezután lelkesen támadtak az egyenlítésért, és a 79. percben közel is jártak hozzá, de Szuhodovszki Soma cselsorozatát követően Tóth Barna lövésénél Szappanos bravúrral védeni tudott. Ezután, egészen a 100. percben történt lefújásig nem álltak le a kecskeméti rohamok, több gól azonban nem született. A Honvéd így sokat érő három pontot szerzett, így – átmenetileg legalábbis – elmozdult a kiesőzónából, a Ferencvárosnak pedig kikaparta a gesztenyét, amely szombaton immáron bajnokként léphet pályára a Kisvárda ellen. A zöld-fehérek zsinórban ötödször, összességében pedig 34. alkalommal ültek fel az NB I trónjára.
NB I, 30. forduló: szombat: vasárnap: |
Borítókép: Bajnok lett a Ferencváros (Fotó: MTI/Illyés Tibor)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!