Verstappen hozzátette, az újraindítást követően túl nagy hévvel vetette bele magát a versenyzésbe, amit némiképp megsínylettek az abroncsai.
– A biztonsági autós szakaszból rosszul jöttem ki, azt követően még keményebben kellett hajtanom. Igyekeztem közel maradni (Pérezhez – a szerk.), hogy használhassam a DRS-t, de emiatt túlmelegedtek a gumik. Folyamatosan a helyes beállításokat próbáltam megtalálni, végül sikerült is, de akkor már túl késő volt. Sokat tanultam ezen a versenyen. A csapatunk pedig örülhet a jó eredménynek – mondta holland pilóta.
Verstappen balszerencséje volt Pérez szerencséje
Természetesen a Red Bull stratégái nem Verstappennek akartak keresztbe tenni, egyszerűen Christian Horner elmondása szerint arra számítottak, hogy De Vries visszatér a pályára, ezáltal nem lesz szükség a biztonsági autóra.
– A teljesítmény szempontjából optimális volt a kerékcsere időzítése. De Vries nem állította az autót a falba, a motorja még járt, azt hittük, hogy kitolat onnan, aztán elindul – magyarázta a Red Bull csapatfőnöke, aki sajnálta Verstappent, de mint mondta, ilyesmi megeshet bárkivel. – Az ő szerencsétlensége volt Checo (Pérez – a szerk.) szerencséje. Mázlija volt a biztonsági autós szakasszal, és aztán tudott erre építeni. Előnyt dolgozott ki, gyors volt, az irányítása alatt tartotta a futamot. Fenomenálisan versenyzett az egész hétvégén. Nem tudom, hogy minek köszönhetően, de mindig remekül teljesít ezen a pályán.
Leclerc legmagányosabb versenye
Habár Charles Leclerc vasárnap megszerezte a Ferrari idei első dobogós helyezését, a monacói pilóta az élről indulva a harmadiknál jobb helyezésben reménykedett. A 25 éves versenyző azt is elárulta, pályafutása eddigi legmagányosabb futamán van túl.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!