– Idáig is szívügyem volt a BTC, hiszen rengeteg szép emlék köt ide. Nagy kihívás, hogy a mostaninál is jobbá és erősebbé tegyem ezt a klubot – nyilatkozta a BTC honlapján a 34 éves Balázs Attila, aki pályafutása csúcsán, három éve 76. volt a világranglistán. Hozzátette, természetesen a profi tenisz áll hozzá a legközelebb, így első dolga volt, hogy a komolyabban versenyző játékosok edzéseit rendszerbe tette, valamint heti két-három alkalommal aktívan részt is vesz ezeken a tréningeken.
Már igazgató, de még játszana egy-két Grand Slam-főtáblás meccset
A magyar Davis-kupa-válogatott korábbi alapembere, Balázs Attila lett a Budai Tenisz Centrum új szakmai igazgatója.
– Az elmúlt három évben több száz kezelésen vettem részt, és el kell fogadnom, hogy a lábam valószínűleg nem lesz százszázalékos a közeljövőben. Ettől függetlenül nem érzem magam rossz formában vagy leépült állapotban, és mivel a védett ranglistám február 5-ig aktív, be fogok nevezni a következő US Openre és Australian Openre is – szögezte le Balázs. Hangsúlyozta, ha felfér a főtáblára, akkor teher nélkül szeretné élvezni ezt a két Grand Slam-tornát, hiszen bő 25 évet dolgozott azért, hogy ott lehessen a mezőnyben.
Fotó: Balázs Attila még nem mondott le a Grand Slam-tornán való részvételről (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA Chelsea-játékos gólörömét másolta a bahamai dartsos, közönségkedvenc lett + videó
A darts-vb december 15-től január 3-ig tart.
Rendőrkézen Bolla Bendegúz csapattársának brutális bécsi támadója
A sértett futballista karrierje véget érhet a támadás miatt.
Kerkez Milos piaci értéke nagyon megugrott, frissített a Transfermarkt!
A magyar válogatott balhátvédje egy lépéssel közelebb került a Liverpool csapatához.
Nagy a baj Szombathelyen, az egyesület jövője a tét
Szétszéledhet a csapat, veszélyben a folytatás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hat magyar egyetem bírósághoz fordul az Európai Bizottság döntése miatt
Az osztrák kancellár belátta, hogy Orbán Viktornak igaza volt
Egy ország kap most a szívéhez: beismerte sztár, rákos
Ömlik az amerikai tőke Magyarországra, az ázsiai befektetések méretével vetekedő összeget hoznak az amerikai cégek
3 isteni finom, laktató saláta a karácsonyi asztalra, amit előre elkészíthetsz
Nógrádi György: Óriási orosz ellencsapás lesz a válasz az ukránok moszkvai merényletére (VIDEÓ)
A Liverpool legendája egy magyar játékosban látja a megoldást
A góllövőlista élén Böde Dániel és Marin Jurina áll, de a legjobb csatár a ferencvárosi Varga Barnabás
Tűzszünet helyett brutális kegyetlenség a fronton, Zelenszkij háborújának legvéresebb pillanatai
Kétszeres árulók közöttünk
A balliberális mezőny egyik régi elemzője sietett Magyar Péter segítségére
Nagy Ervint ezúttal nem a ringben küldték padlóra, Wellor jobbegyenese betalált
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA Chelsea-játékos gólörömét másolta a bahamai dartsos, közönségkedvenc lett + videó
A darts-vb december 15-től január 3-ig tart.
Rendőrkézen Bolla Bendegúz csapattársának brutális bécsi támadója
A sértett futballista karrierje véget érhet a támadás miatt.
Kerkez Milos piaci értéke nagyon megugrott, frissített a Transfermarkt!
A magyar válogatott balhátvédje egy lépéssel közelebb került a Liverpool csapatához.
Nagy a baj Szombathelyen, az egyesület jövője a tét
Szétszéledhet a csapat, veszélyben a folytatás.