A magyar futballrajongók már évek óta jól ismerik Szoboszlai Dominik rúgótechnikáját. A középpályásért nyáron komoly összeget fizetett a Liverpool az RB Leipzignak, s Szoboszlai erősségeit ismerve könnyen lehet, hogy a Vörösök színeiben többek között szabadrúgásokat lőni is látjuk majd.
Szoboszlai Liverpoolban a kő-papír-olló helyett így érvel
A kisebb sérülés már a múlté. Szoboszlai Dominik a Liverpool edzésén szenzációsan tekert a kapu felső sarkába. Van, aki már most a klub első számú szabadrúgáslövőjeként látja.

Persze a Liverpool keretében nem a magyar válogatott csapatkapitánya az egyetlen, aki szóba jöhet egy-egy pontrúgás elvégzőjeként, s nem biztos, hogy Jürgen Klopp szívesen látná, ahogy játékosai az ismert játékkal, kő-papír-ollóval döntenek majd.
S a Sallai Roland elleni veresége óta Szoboszlai Dominik sem biztos, hogy ezt a módszert részesítené előnyben.
A középpályás a klubváltás bejelentésekor óvatosan nyilatkozott a szabadrúgásokról, de azt előrevetítette, hogy edzésen megmutatja majd, mire képes.
Nos, kisebb sérülését maga mögött hagyva valóban a lábával kezdett maga mellett érvelni a magyar játékos. A videó alatti hozzászólásokból kiderül: néhány Liverpool-szurkolót már meggyőzött.
További Sport híreink
Borítókép: Szoboszlai Dominik (Fotó: Facebook/Liverpool FC)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kiderült, miért késtek az írek, akik a magyaroknak kedvező hírt közöltek Budapesten
A dublini meccsen gólt szerző ír csatár nem játszik a Puskás Arénában.

Kiderült, kígyóként próbálnak viselkedni az írek a budapesti vb-selejtezőn
Heimir Hallgrímsson szövetségi kapitány szerint Marco Rossi csapatán van a nagyobb nyomás.

A kétszeres győztes búcsúja után lett teljes az ATP-vb elődöntőjének mezőnye
Jannik Sinner után Carlos Alcaraz is megkapta az ellenfelét.

Többet érdemelt Luxemburg a németek ellen? Nagelsmann véleménye az ellenfélről
Németország nagyon nehezen tartotta a saját kezében a sorsát, de a szlovákoknak még lesz egy-két szava.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk