Szoboszlai a Liverpoolnál is felkészülhet a kő-papír-ollóra?
A győzelmekkel teli évek után némi megtorpanás következett, ezért Jürgen Klopp vezetőedző azon dolgozik, hogy ismét sikergépezetet faragjon a Liverpool fuballcsapatából. Az újjáépítés tavaly a támadósorral kezdődött, most pedig a középpályán bukkannak fel új arcok, köztük Szoboszlai Dominik is. Megnéztük, hogy Klopp milyen szerepet szánhat a magyar csillagnak a jövő Liverpooljában.

Szoboszlai kreativitását kamatoztathatja a Liverpool
Bár a Brightontól megvásárolt Mac Allister már a Premier League-ben is bizonyított, az argentin válogatottal világbajnok lett, egyértelműen a magyar válogatott csapatkapitányának leigazolását övezi nagyobb érdeklődés. A klub csak elvétve dobálózik ekkora összeggel (a 70 milliós Szoboszlainál eddig csak Núnezért és Virgil van Dijkért fizetett ki többet), és ha mégis, alapos megfontolás után teszi. Ez mutatja, hogy a Poolnak mekkora szüksége volt Szoboszlaira, és a szigetországi szakértők általános vélekedése alapján nem is fog befürödni a 22 éves labdarúgóval.
Már csak azért sem, mert a főbb statisztikák (gólok, gólpasszok, kaput eltaláló lövések, kialakított gólhelyzetek) terén az előző idényben lepipálta az angol csapat motorjait. Szoboszlai sokoldalú játékos, a védekező középpályás posztján kívül már a középpálya minden pontján megmutatta magát, sőt még szélsőként is bevethető – a jobb oldalon Mohamed Szalahnak egész liverpooli pályafutása alatt nem volt helyettese. Most Szoboszlai személyében kapott egyet, ami különösen januárban lehet fontos, amikor az egyiptomi gólvágó az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel.
További Sport híreink
Feltehetően ugyanakkor Szoboszlainak nem ez lesz a fő feladata, hanem az előző idény végén használt 3-4-3-as formációban, esetleg a Klopp által leginkább kedvelt 4-3-3-ban a középpálya jobb oldalán kell majd jeleskednie – mint azt az RB Leipzignél is tette –, Elliottot, Hendersont és Thiagót kiszorítva a kezdőből.
A magyar játékos kreativitását is kamatoztathatja a Liverpool, amelynek a felállt védelmeket eddig nehezére esett feltörni. Ugyanez igaz a távoli lövésekre is. Az angolok futballistái ilyesmire Luis Díaz és Cody Gakpo kivételével ritkán vállalkoznak, Szoboszlai viszont nagy kedvvel próbálkozik, és általában nem vaktában lövöldöz.
Az egyik legnagyobb fejtörést az okozhatja majd Kloppnak, hogy ki végezze el a szabadrúgásokat, hiszen egy „bombázója” már eddig is volt Trent Alexander-Arnold személyében, aki vélhetően a folytatásban sem mondana le a lövésekről. Talán majd kő-papír-ollóval dönt egymás közt a két játékos… A szögletrúgók eddig többnyire Andy Robertson és Alexander-Arnold voltak, itt vélhetően nagyobb lesz a rotáció, tekintve, hogy Szoboszlainak ez is nagy erőssége – lipcsei csapattársai számtalan alkalommal voltak eredményesek a sarokrúgásait követően. Mondjuk ez a Liverpoolnak sem okozott gondot, a temérdek jól fejelő játékosnak köszönhetően az előző idényben a Vörösök szerezték a legtöbb gólt (17) rögzített helyzetből a Premier League-ben.
Bele a közepébe vagy irány a kispad?
Arról megoszlanak a vélemények, hogy Szoboszlai azonnal a kezdőcsapatba kerül-e. Az ára alapján mindenképp erre lehetne következtetni, de Klopp olykor asszimilációs időszakot ad új szerzeményeinek, amíg tökéletesre csiszolja őket. Emiatt a később alapemberré vált Robertson és Fabinho is a kispadon töltötte első liverpooli hónapjait, és Robert Lewandowski is hasonlóan járt a Borussia Dortmundnál. Hogy Szoboszlainál is ez lesz-e a forgatókönyv, arra a felkészülési mérkőzések alatt nyújtott produkciója minden bizonnyal nagy hatással lesz. A magyar középpályás először július 19-én a német másodosztályban szereplő Karlsruhe ellen bizonyíthatja rátermettségét Kloppnak, majd sorban a Greuther Fürthtel, a Leicesterrel és a Bayern Münchennel vív edzőmeccset a Liverpool, mielőtt augusztus 13-án a Chelsea vendégeként lejátszaná az első bajnokiját az új idényben.
Borítókép: Szoboszlai Dominik új otthonában, az Anfielden (Fotó: Andrew Powell)
További Sport híreink
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!