A viadal eredményközlője szerint a 30 éves magyar sportoló 3:47 percet töltött a vízben egyetlen levegővel a világcsúcs során.
– Büszke vagyok magamra, és nagyon boldog, hogy sikerült a merülés. Élveztem és végig kontroll alatt tartottam magam a kísérlet során – nyilatkozta a viadal honlapjának Korok, aki egy méterrel javította meg Alessia Zecchini 2021-ben felállított eredményét.
Világrekordot ért el szabadtüdős merülésben Korok Fatima
Korok Fatima a Bahama-szigetek közelében rendezett Vertical Blue nevű versenyen 102 méterrel világrekordot állított fel nemzetközi szervezet (AIDA) szabályai szerinti szabadtüdős merülésben.

„Annyi minden jár a fejemben, de nem találom a megfelelő szavakat, hogy leírjam, amit érzek... Óriási érzelmi tornádóban vagyok, köszönöm nagyon az érzelmes üzeneteket mindannyiótoktól, nagyon köszönöm a kedves szavakat és gratulációkat is! Köszönöm a szüleimnek, tesóknak és az egész családnak, hogy mindig támogatnak, a legnagyobb örömöm, hogy büszkék vagytok rám! Imádlak benneteket és alig várom, hogy otthon megünnepeljük majd! Most is sírok… Köszönöm a szponzoraimnak, hogy hisztek bennem és segítettek megvalósítani az álmaimat, hogy együtt inspirálhassunk másokat, hogy legyenek bátrak, soha ne adják fel, és merjenek nagyot álmodni!” – írta a Facebook-oldalán korok Fatima.
Borítókép: Korok Fatima a világrekord után (Forrás: Facebook.com/fatimakorok.freediver)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lollobrigida a fiával ünnepelt, megőrülnek az olaszok + videó
Könnyen lehet, hogy máris megvan a téli olimpia legnagyobb pillanata.

Óriási Debrecen-győzelem a női kézilabda BL-ben
A hajdúsági csapat ezzel biztosan bejutott a rájátszásba.

Babos Tímea vigasztalta a magyar közönséget, majd a visszatéréséről beszélt
A Magyar Teniszszövetség a Davis-kupa szombati játéknapján köszöntötte a sportág hazai klasszisát.

Tóth Alex nem játszott, csapata is pontokat vesztett az Aston Villa ellen
A Bournemouth csapata 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán az Aston Villa ellen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Lollobrigida a fiával ünnepelt, megőrülnek az olaszok + videó
Könnyen lehet, hogy máris megvan a téli olimpia legnagyobb pillanata.

Óriási Debrecen-győzelem a női kézilabda BL-ben
A hajdúsági csapat ezzel biztosan bejutott a rájátszásba.

Babos Tímea vigasztalta a magyar közönséget, majd a visszatéréséről beszélt
A Magyar Teniszszövetség a Davis-kupa szombati játéknapján köszöntötte a sportág hazai klasszisát.

Tóth Alex nem játszott, csapata is pontokat vesztett az Aston Villa ellen
A Bournemouth csapata 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán az Aston Villa ellen.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!