A kettős győzelem nagy öröm volt a dél-koreai márkának, de Michelisz kissé csalódottan állt a dobogó második fokán, és sokakban felvetődött a kérdés, hogy a szezonbeli első győzelmét arató Azcona miért nem engedte maga elé őt, hiszen korábban már volt köztük csapatutasítás a bajnokságban jobban álló magyar javára. Nem tudni, hogy a tavalyi bajnok spanyol belső szabályt szegett vagy csak a szoros állásra tekintettel újra nyílttá vált köztük a verseny csapaton belül is, mindenesetre Michelisz öröme nem volt felhőtlen a második hely és a végül hatodik helyen célba ért Ehrlacher-vel szembeni felzárkózás ellenére sem.
Yann Ehrlacher csak magának köszönhette
Ahogy az lenni szokott, a második futamra megfordult az első tíz rajtsorrendje, azaz Ehrlacher a tizedik, Michelisz a kilencedik, Azcona a nyolcadik helyről indult. Rögtön a verseny elején káosz volt a pályán, jött is be a safety car, ekkor Michelisz már ötödik, Azcona pedig hatodik volt. A spanyol autója egy csetepatéban megsérült az elején, így a verseny újraéledése után hamar kiderült, hogy nem tudja folytatni, és kiállt. Michelisz előzött egyet, fellépett a negyedik helyre, nyomában az ötödik Ehrlacher-vel.
Michelisz magabiztosan visszaverte a francia néhány támadását, sokszor le is szakította őt magáról. Így mentek egészen a már említett utolsó körös drámáig, amely itt nézhető vissza:
Michelisz negyedik helye győzelemmel ért fel Argentínában, hiszen a két legnagyobb riválisa, Ehrlacher és Azcona sem szerzett pontot. Így a magyar versenyző egyrészt megszilárdította a Hyundaion belüli vezető szerepét, másrészt átvette az első helyet a bajnokságban három hétvégével a vége előtt.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!