– Ő ugyanaz a kerékpársportban, mint Lia Thomas az úszásban.
Több mint ötven transznemű sportoló versenyez a női kerékpárosok között, aki pedig felszólal ez ellen, azt elhallgattatják, az állásuk elvesztésével fenyegetik őket. A háttérben pedig a nőként született sportolók csendben abbahagyják a versenyzést az igazságtalan feltételek miatt.
Killips miatt fejezte be pályafutását mindössze huszonnégy évesen Hannah Arensman, aki Killips mögött végzett a negyedik helyen a tavaly decemberi amerikai nemzeti terepkerékpáros bajnokságon, de róla nem állítható, hogy ezt csendben tette, egészen az amerikai Legfelsőbb Bíróságig elvitte az ügyét.
– A testvérem és az apám sírt, ahogy nézték, hogy egy férfi akadályoz meg az újabb dobogós hely megszerzésében, ráadásul rendre lökdösött a versenyen – mondta Arensman.
Killips tagadta a lökdösésre vonatkozó vádakat, a Tour of the Gilán aratott győzelme után pedig beszélt arról is, hogyan viszonyul hozzá a mezőny.
– Az interneten sok sületlenséget lehetett olvasni, de hálás vagyok a versenytársaknak és a sportágnak, hogy bizonyítják, a Twitter nem a való élet.
Killips mezőnyön belüli támogatottsága megkérdőjelezhető, tavaly ugyanis a franciák országúton és pályakerékpárban is világbajnok korábbi versenyzője, Marion Clignet nyújtott be kérvényt az UCI-nak, hogy egyáltalán ne engedje a férfinak született sportolókat női versenyeken indulni, s az általa készített felmérés alapján a női mezőny 92 százaléka egyetértett a beadványával.
Az UCI viszont a héten megerősítette, hogy kitart a jelenlegi, tavaly meghozott szabályozás mellett, amely alapján azok a transznemű sportolók indulhatnak a nők között, akiknek a tesztoszteronszintje két éven keresztül nem haladta meg a 2,5 nanomol per litert. Ez az érték még mindig valamelyest magasabb, mint ami a nőknek született élsportolókra jellemző.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!