Később kiderült, hogy Björköt szankcionálták a magyar pilóta meglökése miatt, így a következő fordulóra három rajthelyes büntetést kapott.
Michelisz Norbert ötödször a dobogón az idényben
Az utolsó, harmadik verseny Sydney-ben az előzőekhez képest nyugodt volt, Michelisz a negyedik helyről rajtolt, a futam elején egy versenyző kiesett előle, egy másikat pedig megbüntettek, amiért kiugrott a rajtnál, így a második helyen intették le. Michelisz ezzel az idényben ötödször végzett a dobogón, de ami ennél fontosabb, hogy immáron 15 futam alatt csak egyszer nem szerzett pontot.

Főleg ennek a kiegyensúlyozott teljesítménynek köszönheti, hogy továbbra is vezeti a bajnokságot. Az előnye hasonlóan szűk, mint Sydney előtt volt, de mögötte kicsit átrendeződtek az erőviszonyok. Az ausztráliai kaland előtt Michelisz előnye négy pont volt Ehrlacher előtt, most viszont a remek hétvégét teljesítő Rob Huff jött fel a második helyre mindössze egypontos hátránnyal. Továbbra is az első négy helyezettnek van még reális esélye a bajnoki címre, de fogynak a futamok, és Michelisz növelte az előnyét a negyedik helyen álló hyundai-os csapattársa, Mikel Azcona előtt, így a spanyol vélhetően már segíteni fogja a magyar éllovast.
Hogy áll a bajnokság élmezőnye a TCR World Tour-ban?
1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 327 pont
2. Rob Huff (brit, Audi) 326
3. Yann Ehrlacher (francia, Link&Co) 306
4. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 289
5. Frédéric Vervisch (belga, Audi) 257
6. Néstor Girolami (argentin, Honda) 240
7. Ma Csing-hua (kínai, Link&Co) 218
8. Thed Björk (svéd, Link&Co) 217
Még két forduló van hátra az idényből. Jövő hétvégén marad Ausztráliában a mezőny, és a legendás pálya, Bathurst lesz az utolsó előtti helyszín, ahol ugyancsak három futamot rendeznek majd. A szezonzárót Makaóban tartják egy héttel később, november 16–19-én. Michelisz 2010-ben ott aratta az első világbajnoki futamgyőzelmét, tizenhárom évvel később pedig a bajnoki címért küzdhet meg ugyanott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!