Michelisz a bajnoki szünetet kihasználva októberben teljesen más műfajban, a rali Európa-bajnokság (ERC) magyarországi fordulójában debütált, és abszolút újoncként a megsüvegelendő 13. helyet szerezte meg. Ez az önbizalomlöket is segítheti a TCR World Tour hajrájában.
Michelisz elment a világ végére, hogy dicsőséget szerezzen Magyarországnak
Három héten belül eldől, hogy Michelisz Norbert meg tudja-e ismételni a 2019-es bravúrját, azaz újra megszerzi-e a bajnoki címet a túraautós világpiramis csúcsának számító sorozatban. Erőltetett menetet hoz a TCR World Tour-szezon vége, hiszen a következő három hétvégén egymás után rendezik meg az utolsó három fordulót, kettőt Ausztráliában, egyet Makaóban. A Hyundai magyar autóversenyzője a bajnokság éllovasaként várja a nagy hajrát, amelynek első állomása Sydney ma és szombaton. Michelisz lapunknak elmondta, már másban méri a sikert, mint korábban.

– Korábban sosem jártam Ausztráliában, és már nagyon várom a versenyeket – árulta el Michelisz. – Azok alapján, amit a neten láttam, Sydney-ben egy igazi régi vágású pályán versenyzünk majd, az ehhez hasonlóakat mindig is szerettem. A bajnoki címért folytatott harc kiélezett, úgyhogy gyorsan meg kell találnunk a tempót, hogy annyi pontot szerezzünk, amennyi csak lehetséges.
Már nem a bajnoki cím a legfontosabb
A 39 éves Hyundai-pilóta pályafutása során harmadszor bajnokesélyes a szezon végéhez közeledve, 2017-ben második lett, 2019-ben őt koronázták meg, most viszont kérdésünkre úgy fogalmazott, hogy már másban méri a sikert, mint korábban.

– Sokan azt várják tőlem, hogy megszerezzem a bajnoki címet, és persze ez a célom, de nekem már az a legfontosabb, hogy továbbra is olyan összeszedetten versenyezzek, mint eddig. Ha ez elég lesz a bajnoki címhez, annak nagyon fogok örülni, ha meg nem, akkor már elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy kezelni tudjam a helyzetet. Szakmai szemmel a mostani pályafutásom egyik legjobb idénye, és ez a lényeg.
Michelisz az idény eddigi tizenkét futamán négyszer végzett a dobogón, ebből kétszer győzött, de az igazán fontos az, hogy csak egyen nem szerzett pontot, tehát kiegyensúlyozottan teljesített. Ez lehet a bajnoki cím kulcsa.
Hol lehet élőben nézni Michelisz Norbert versenyeit?
A TCR World Tour utolsó három fordulója: Sydney – november 3–4., Bathurst – november 10–12., Makaó – november 16–19.
A versenyeket a sorozat hivatalos YouTube-csatornája élőben és ingyenesen közvetíti, alább mutatjuk a mostani, sydney-i forduló időtervét magyar idő szerint, és belinkeltük a hivatalos közvetítések elérhetőségét is:
Péntek
8.00 – Időmérő
10.40 – Első futam
Szombat
6.05 – Második futam
9.55 – Harmadik futam
Borítókép: Michelisz Norbert eddig összeszedetten versenyzett ebben az idényben (Fotó: Hyundai Motorsport)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!