A második versenyen a fordított rajtrács miatt csak a kilencedik helyről indult a M1RA fiatal versenyzője, ám itt is javítani tudott, végül hatodikként intették le. – Az egész hétvégéről csak annyit mondanék, hogy szürreális volt, nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményes lesz – fogalmazott Bucsi, aki a brnói forduló legeredményesebb versenyzője volt az Eastern Europe-ban, összességében ő gyűjtötte a legtöbb pontot a hétvégén.
Michelisz: Amit Bucsi Attila elért, az világszinten is egyedülálló
– Amit mi eddig is tudtunk, az most látványossá vált – jelentette ki Michelisz Norbert, aki mentorként segíti Bucsi Attila karrierjét. – Tartom magam ahhoz, hogy ha az Attila versenyeztetéséhez szükséges anyagi források rendelkezésre állnak, akkor ő sikeresebb karriert futhat be, mint amilyen az enyém. Világviszonylatban is példa nélküli, hogy valaki ilyen kevés szakmai tapasztalattal egyből ilyen eredményeket érjen el hasonlóan erős bajnokságban.
Michelisz a magyar autósport történetének első világkupa-bajnoka, 2019-ben hódította el a WTCR bajnoki címét. Jelenleg pedig a sorozat utódbajnokságának számító TCR World Tourban áll az első helyen túl a szezon felén. Szerinte tehát Bucsi ennél is sikeresebb lehet.
– Attila még mindig csak tizenhat éves, a következő fontos lépés egy teljes szezonos indulás lenne valamelyik Európában elérhető TCR-bajnokságban – tekintett előre Michelisz.
Borítókép: Bucsi Attila időmérős és futamgyőzelemmel debütált. Michelisz szerint ez világszinten is egyedülálló (Fotó: TCR Eastern Europe)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!