A jelenlegi idényből még mintegy négy hónap van hátra, és Klopp reméli, hogy minden sorozatban kitartanak a hajráig, így méltóképpen búcsúzhat el a Liverpooltól: – Hozzunk ki még mindent ebből a szezonból, és érjünk el olyan dolgokat, amik mosolyt csalnak az arcunkra, ha visszatekintünk rájuk a jövőben.
Sokk a Liverpoolnál: Jürgen Klopp bejelentette a lemondását
Váratlan és a szurkolók számára alighanem sokkoló hír jelent meg a Liverpool hivatalos honlapján pénteken: Jürgen Klopp a jelenleg zajló idény végén, azaz a nyáron távozik a csapattól. Szoboszlai Dominik klubja hamarosan új vezetőedző után nézhet. Klopp azzal indokolta a döntését, hogy kifogyott az energiából.

Hogyan tovább? Irány a német válogatott?
Klopp jövője egyelőre bizonytalan, pedig kézenfekvő lenne, hogy a német válogatott irányítását veszi majd át. Júniusban nyilatkozott arról, hogy érdekelné a feladat: – Ez a poszt nagy megtiszteltetés lenne, ez nem kérdés. A gondot az jelenti, hogy lojális vagyok. Nem hagyhatom ott egyszerűen a Liverpoolt, mondván, most átveszem egy kicsit a német válogatottat. Ez nem így működik, és egyébként sincs felkérésem a feladatra. Ha valamikor szövetségi kapitány leszek, akkor elérhetőnek kell lennem, ami most nem igaz rám.
A nyártól viszont már nem lenne ilyen akadály. Csakhogy Klopp most azt is tisztázta, hogy egy évet biztosan kihagy, eszerint 2025-nél korábban sehol sem lesz edző. Pedig a német válogatottat jelenleg Julian Nagelsmann vezeti, akivel csak a nyári, hazai rendezésű Európa-bajnokság végéig kötöttek szerződést. Tehát ha a következő hónapok és maga az Eb nem sikerül jól a német válogatottnak, amire az elmúlt évek eredményei alapján van esély, Kloppot feltehetően megkörnyékezik majd, hogy rázza gatyába a nemzeti csapatot.
Borítókép: Jürgen Klopp már nem lesz sokáig Szoboszlai Dominik edzője (Fotó: AFP/Paul Ellis)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!