Nem akadt olyan nap a héten, hogy ne röppent volna fel hír Szoboszlai Dominik állapotáról: játszik vagy sem az angol Ligakupa döntőjében? Vasárnap délután aztán kiderült, a sérüléséből még nem épült fel annyira, hogy pályára léphessen, így a Liverpool nélküle győzött 1-0-ra a Chelsea ellen a hosszabbításban, és ezzel Szoboszlai Dominik megszerezte angliai pályafutásának első trófeáját. A többi csapat, így Kerkez Milos Bournemouth-a a Premier League-ben játszott ezen a hét végén, a magyar válogatott védő az idén először kezdett, csapata egyik legjobbja volt, és 88 percet töltött el a gyepen a Manchester City ellen 1-0-ra elveszített találkozón.

Bemutatkozott új csapatában Callum Styles, aki néhány hete szerződött a Championshipben, azaz az angol másodosztályban szereplő Sunderlandhez, ám vakbélműtétje miatt eddig nem játszhatott. Most a Swansea egy 2-1-es sikerrel elvitte a három pontot, a magyar válogatott középpályás pedig kezdőként kereken hatvan percet tölthetett el a pályán.
Több remek hír is érkezett a Németországban futballozó légiósokról. A Freiburg az Európa-liga playoffjában a francia Lens együttesét fogadta, a vendégek már 2-0-ra vezettek, ám Sallai Roland szépített, majd a 92. percben ki is egyenlített , a hosszabbításban újabb gólt lőtt a német csapat, és 3-2-es győzelmével a tizenhat közé jutott, Szalai Attila a kispadról nézte a találkozót. Vasárnap este a Freiburg az Ausburg vendégeként vezetésről kapott ki 2-1-re, Sallai Roland és Szalai Attila sem kezdett, előbbi a 66. percben beállt.
Schäfer reklamált a góljáért
Maradva a német Bundesligánál, az Union Berlin Schäfer Andrást végig bevetve látta vendégül a Heidenheimet, 2-2 lett a végeredmény, a magyar válogatott középpályás lőtte csapata második gólját. Igaz, a lövése megpattant egy csapattársán, úgy kötött ki a labda a kapuban, és a játékvezető ezért először nem neki akarta adni a gólt, Schäfer azonban kireklamálta az igazát . Gulácsi Péter végre visszakerült az RB Leipzig kapujába, ám a Bayern ellen Münchenben mégsem ő védett, mert meghúzódott a hasfala. Willi Orbán végig ott volt a lipcsei csapatban, amely 2-1-re elveszítette a rangadót.