– Tavaly igazolt a Hajduk Splitből az NK Solinba. Maradt a Lovrencsics család megszokott spliti bázisa, esetleg költözéssel is járt a klubváltás?
– Annyi történt, hogy tavaly nyáron véglegesen kiköltöztünk Budapestről Splitbe. Jelenleg hat kilométer a távolság a stadion és a lakásunk között.
– A Solinnál labdarúgóként és utánpótláscsapatok mellett edzőként is számítanak önre. Az egész napja a futball körül forog?
– Nagyjából igen. Össze kell egyeztetni a programokat a gyerekek edzésével, nemrég egy kicsit változtattunk is az első félévhez képest az edzésterven. Én két korcsoportot viszek, a 2016-os és 2017-es születésűekét. Van három nap, amikor két edzést tartok, péntekenként pedig egyéni edzést is, olyankor specifikus feladatokat végzünk a kicsikkel.
Menedzsere nyitotta meg az utat Poznan felé
– Hosszú út vezetett a gödöllői agráregyetem sportpályájától Salonáig, idézzük fel ezt! Pályafutása első szakasza Budafoktól Pápáig tartott. Mondhatjuk, hogy akkor érett meg igazán a magyar élvonalra, amikor huszonhárom évesen Pápára igazolt?
– Igen. Előtte kellett az a három és fél év is Pécsen, hogy megerősödjek. Miután az NB I-be kerültem, egy év alatt felvettem a ritmust, jó szezonom volt a kiesés elkerüléséért harcoló Pápában. Ez volt az az idény, amely elhozta a poznani lehetőséget.
– A Pápa sosem volt meghatározó csapat az NB I-ben. Minek köszönhetően figyelt fel önre az akkor nagy előrelépést ígérő Lech Poznan?
– A menedzseremnek, Nagy Michaelnek köszönhető, akivel azóta is együtt dolgozom. Amikor a 2011–2012-es idény végéhez értünk, akkor vált világossá, hogy már korábban is hozott megfigyelőket a Lech Poznantól. Nagyon jó kapcsolatai vannak Lengyelországban, sok klubbal egyeztet. Neki, illetve az én teljesítményemnek is köszönhetjük, hiszen hozhatott volna akármilyen csapatot akkor, ha nem jól játszom, nem lett volna miről beszélni.
– A poznani vezetők pont látták egy kevésbé jól sikerült meccsét is, így elbizonytalanodtak, végül mégis elnyerte a szimpátiájukat, miután lemondott a leendő fizetésének egy részéről. Ez nem szokványos ügymenet.
– Az ominózus meccs előtt a Kecskeméttel játszottunk otthon, akkor vívtuk ki a bennmaradást az én győztes gólommal. Utána mentünk a Videotonhoz, amely meg is nyerte a bajnokságot. Csatárként nagyjából a félpályán sem mentem át az egész mérkőzésen, ezek után találkoztam a Lech sportigazgatójával és vezetőedzőjével, ők azzal köszöntöttek, hogy ha nem lett volna olyan jó a magyar sör, már a huszadik percben hazamennek. Mondták, hogy többször láttak már, szóval át kell gondolniuk a döntésüket. Pár hét múlva sem tudták, hogy mi legyen, akkor én azt mondtam, hogy nagyon szeretnék lehetőséget kapni Poznanban, mert nagyon megfogott, amit akkor tudtam a klubról, a csapatról és a szurkolókról, szerettem volna megragadni a lehetőséget. Meglepődtek, amikor meghallották a javaslatom, mert korábban ilyennel még nem találkoztak. Akkor viszont megszületett a döntés, Poznanban folytattam.