– Élsportolóként önökben is munkál a versenyszellem. Egy olyan szituációban, amikor az edző más javára dönt, mennyire gondol arra, hogy a riválisa hibája vagy sérülése az ön szereplését eredményezné?
– Ilyesmiben egyáltalán nem reménykedtem. Az ideális forgatókönyv úgy nézett ki a fejünkben, hogy az első két meccs után van négy pontunk, és akkor a skótok ellen pályára tudok lépni, de sajnos nem így alakult. Azt látva, hogy az utolsó csoportmérkőzésnek a továbbjutás szempontjából komoly tétje volt, fel tudtam mérni, hogy a kapitány valószínűleg nem a kapusposzton fog változtatni, oka sem lett volna rá. Tudtam, hogy így nem fogok lehetőséghez jutni. A skótok elleni meccs szünetében mondta Gula, hogy a combjában fájdalmat érez. Nyilván ilyenkor az ember készenlétbe helyezi magát, számít arra, hogy ha a második félidőben romlik a posztrivális állapota, akkor kész legyen a beugrásra, de szerencsére nem volt olyan probléma, ami miatt le kellett volna cserélni Gulácsi Pétert. Egy pillanatig nem volt bennem olyan, hogy valami történjen vele, ami miatt nem tudja folytatni a mérkőzést.
– Milyen élmény volt összességében az Eb? Itthon az első két, elveszített csoportmeccs után már-már letargiahangulat uralkodott, a skótok elleni siker után viszont mindenki reménykedett, hogy meglehet a továbbjutás.
– Kicsit nálunk is hasonló volt a lelkiállapot. Az első, Svájc elleni mérkőzés minden szempontból csalódást keltő volt, ott jócskán elmaradtunk attól, amit vártunk magunktól. A németek elleni mérkőzés sokkal pozitívabb képet festett, de az eredmény határoz meg mindent, ott is vereséget szenvedtünk, ezáltal nehéz helyzetbe kerültünk a továbbjutás kiharcolását illetően. Ezek után egy esélyünk volt, hogy a skótokat valahogy megverjük. Eléggé drámai találkozó kerekedett belőle, kezdve Barni sérülésével, majd azzal, hogy ezt követően jó néhány helyzetünk volt, de nem tudtunk betalálni, majd a 100. percben megszületett a győztes gólunk. Az hatalmas katarzis volt mindenki számára, és tényleg talán az Eb legfelemelőbb pillanata volt az, hogy Barni sérülése után ilyen győzelmet tudtunk aratni. Ott sokan úgy gondolták, hogy ez egy jel volt, majd miután a másnapi olasz–horvát mérkőzés a 98. percben nekünk kedvezően alakult, akkor már sokat elhitték, mi is elhittük, hogy elég lehet a három pont a továbbjutáshoz. Sajnos az azt követő két napon nem úgy alakultak az eredmények, ezek után eléggé csalódottan jöttünk haza, bár, ha reálisan nézzük, a három-négy pont lehetett az, amit elvárhattunk magunktól.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!