Nem okozott gondot az utazási nehézség, győztes rajtot vett a Fehérvár

Csütörtök este az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság előző kiírásának negyedik helyezettje, a Fehérvár FC is megkezdte idei nemzetközi kupaszereplését. A Konferencialiga selejtezőjének második fordulójában sorra került Szumgajit elleni meccs helyszínére, Azerbajdzsánba késéssel befutó, ezért még a meccsnapon is tréningező fehérváriak az első félidőben hátrányba, majd emberelőnybe kerültek, végül a második játékrészben fordítottak, így 2-1-re nyertek.

2024. 07. 25. 19:52
Győzelemnek örülhettek a Fehérvár futballistái Azerbajdzsánban. Fotó: facebook.com/fehervarfc
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azerbajdzsánban vette kezdetét a Fehérvár nyári kupakalandja. A Fejér vármegyei klub nagy utazása már szerda hajnalban elkezdődött, a delegáció ugyanis aznap 4 órakor indult el Székesfehérvárról Budapestre. A csapatot szállító repülőgép technikai okok miatt több órás késéssel tudott felszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér GAT-termináljáról, így helyi idő szerint 19 órakor érkezett meg a bakui nemzetközi repülőtérre. A késés miatt módosult a fehérváriak eredetileg eltervezett programja, szerdán már nem vezényelt edzést Pető Tamás vezetőedző, aki csütörtök délelőtt tartott átmozgató tréninget a kerettagoknak.

 

Durva kezdés

A meccs kezdetén a legutóbbi tétmérkőzésen látott Fehérvárhoz képest egy megújult együttest láthattak a szurkolók. A Fehérvárnál mozgalmasan telt a holtszezon, a klub számos kulcsjátékosa és vezetőedzője is távozott a nyáron. Azerbajdzsánban debütált az Újpestre igazolt tréner, Bartosz Grzelak helyére érkezett Pető Tamás is, akinek a fehérvári az első megbízatása a legmagasabb szinten.

Durván kezdtek a csapatok, a játékvezető 15 perc alatt kétszer is sárga lappal figyelmeztette a feleket, egyet ide, egyet oda osztott ki. A 20. minutumban megszerezte a vezetést a Szumgajit, amelynek játékosa 22 méterről lőtt nagy gólt. A házigazda boldogsága ennek ellenére sem tartott sokáig, a 32. percben ugyanis Murad Khachaiev megkapta második sárga lapját, így kiállították. Mindezek után még az első játékrészben egalizált a Fehérvár, amely Tobias Christensen találatával alakította ki a félidő 1-1-es végeredményét.

 

Egyetlen gól a második félidőben

A szünet után két perccel kapufát talált a Fehérvár, hamarosan pedig már a magyar együttesnél volt az előny: Katona Mátyás beívelése után Spandler Csaba fejelt a jobb alsóba közelről, ezzel 2-1-re alakítva az állást.

A folytatásban is többször villant a sárga, Kasper Larsen révén pedig a Fehérvár állt közelebb az újabb találathoz, ám a 31 esztendős dán megpattanó labdája a jobb kapufán csattant. Az eredmény később már nem változott, létszámfölényével élve hátrányból fordított, így győzelemmel kezdte meg a 2024/2025-ös évadot a Fehérvár FC.

A visszavágót jövő szerdán, Székesfehérváron rendezik, a párharc győztese a ciprusi Omonia és a georgiai Torpedo Kutaiszi csatájának továbbjutójával csap össze a harmadik körben. A vesztes elbúcsúzik a nemzetközi porondtól.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.