A Liverpool sztárját feldühítette Slot lépése + videó

A Liverpool a második bajnoki mérkőzését is magabiztosan hozta. Arne Slot vezetőedző elégedett volt a Brentford elleni meccsen mutatott teljesítménnyel, az egyik játékosa viszont a 2-0-s győzelem ellenére is morcos volt.

2024. 08. 26. 8:11
Jól kezdődött a Slot-éra Liverpoolban
Jól kezdődött a Slot-éra Liverpoolban Fotó: AFP/Darren Staples
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jobban nem is kezdődhetett volna a Slot-éra. A holland 1991 óta az első olyan tréner, aki két bajnoki győzelemmel indította liverpooli időszakát – bő három évtizede Graeme Souness volt képes hasonlóra a csapattal. A Vörösök az Ipswich és a Brentford hálóját is kétszer vették be, miközben kapott gól nélkül fejezték be mindkét mérkőzést, mi pedig annak örülhetünk, hogy Szoboszlai Dominik kivirágzott.

Alexander-Arnoldra az egész idényben szüksége lesz a Liverpoolnak
Alexander-Arnoldra az egész idényben szüksége lesz a Liverpoolnak (Fotó: AFP/Darren Staples)

Arne Slot eddigi ténykedése tehát elégedettségre adhat okot Liverpoolban, ám vasárnap este volt egy játékos, aki nem volt éppen boldog. Miután Mohamed Szalah a 70. percben belőtte a már megszokottnak mondható gólját, a gárda 2-0-ra vezetett a Brentford ellen , így lényegében sikerült lezárni a meccset, Slot úgy döntött, hogy néhányat az eddig kevesebb játéklehetőséget kapó futballisták közül is pályára küld. Így a 72. percben Cody Gakpo, Darwin Núnez és Conor Bradley váltotta Luis Díaz, Diogo Jota és Trent Alexander-Arnold hármasát.

Utóbbi nem igazán érthette, ő miért van a lecserélt játékosok között, legalábbis erről árulkodott az arckifejezése. Az angol csillag mérgesen foglalta el a helyét a kispadon, Slotnak még le is kellett ülnie mellé, hogy megmagyarázza neki a döntését. De látszólag ez sem tetszett Alexander-Arnoldnak.

Bár győzött a Liverpool, ez volt a meccs eddig legtöbbet emlegetett esete, így a vezetőedzőt a legfújás után is megkérdezték az apró nézeteltérésről. Slotot nem lepte meg a védő reakciója.

– Megértem őt. Minden játékos kilencven percet akar a pályán tölteni, és szerintem azon futballisták sem voltak boldogok a döntésemmel, akik a kispadon kezdték a mérkőzést. Trent úgy jött vissza a válogatottól, hogy az Európa-bajnokság elején sokat játszott, aztán kevesebbet, majd szabadságra ment. Ez csupán a harmadik mérkőzése volt, és oda kell figyelnünk rá, mert szükségünk lesz rá az egész idény során, nem csak ezen a két meccsen. Nagyon szerencsés vagyok, hogy Conor személyében van egy kiváló helyettese is Trentnek. Csak vigyázunk rá, de egyébként Trentnek jó mérkőzése volt – jelentette ki a Liverpool vezetőedzője.

Hol folytatja Alexander-Arnold?

Alexander-Arnold számára ez rendkívül fontos idény, mivel 2025-ben lejár a szerződése és döntenie kell a jövőjéről. A korábban a teljes pályafutását a Liverpoolnál elképzelő játékos esetében a Real Madrid érdeklődéséről lehetett hallani, és angliai beszámolók szerint a védő is nyitott volt a váltásra. Az átigazolási kérdésekben verhetetlen újságíró, Fabrizio Romano szerint azonban a Liverpool-szurkolóknak nincs okuk az aggodalomra. A klub mindenben támogatni fogja Slotot, hogy meggyőzze a játékost a folytatásról, és bár Madridban továbbra is csodálják Alexander-Arnoldot, semmilyen lépést nem tettek még annak érdekében, hogy megszerezzék őt.

A Liverpool hozta, amit Slot elvárt

Visszatérve a Brentford elleni mérkőzésre, Slot elégedetten értékelte a látottakat.

– Több dolog is bizakodásra ad okot. A Brentford a múlt heti első góljával megmutatta, hogy képes hátulról építkezni. Most is ezzel próbálkoztak, néha ez jól működött, néha kevésbé, emellett veszélyesek a kontráik és rögzített helyzetekből is gyakran szereznek gólt. Ezen a meccsen is akkor voltak igazán veszélyesek a kapunkra, amikor Alissonnak meg kellett mentenie bennünket a második félidőben. Tetszett, hogy az ő szögletük után szereztük az első gólunkat – utalt Luis Díaz találatára a holland mester.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.