„Ha nem tudunk megfelelően reagálni, akkor mindenkinek el kell tűnnie a színről.” Marco Rossi erre a fenyegő nyilatkozatra ragadtatta magát a németektől elszenvedett 5-0-s vereség után. Szükségtelen értelmezni ezt a mondatot. A magyar válogatott kedden Bosznia-Hercegovina ellen folytatja a szereplését a Nemzetek Ligájában, s ha nem nyer, de legalábbis nem nyújt olyan teljesítményt, amivel a szövetségi kapitány és persze a szurkolótábor elégedett lehet, akkor Rossi távozhat, sőt távozik.
A szokásos érzelmes kitörés. Marco Rossi nem először reagál ekképpen. „Ha kell, már ma este elmegyek” – bökte ki 2019-ben, miután a magyar válogatott 2-0-ra kikapott Walesben, s eldőlt, hogy egyenes ágon nem juthat ki a 2020-as Eb-re. Az idei Európa-bajnokság után azt emelte ki, nem élvezte az Eb-t, a játékosoktól pedig állítólag úgy köszönt el, nem biztos, hogy szeptemberben újra találkoznak. Ez az infó körbejárta a teljes magyar sajtót, személyesen Csányi Sándornak, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökének kellett cáfolnia, helyesebben megerősíteni a tisztségében Rossit.
Személy szerint én kedvelem Marco Rossit, amiért olykor a nyilvánosság elé tárja az érzéseit, s nem megközelíthetetlen sztárként, félistenként, hanem közülünk vétetett emberként viselkedik. Ami persze nem kifizetődő. Pláne nem egy közszereplő esetében. Az már inkább gond, hogy olyankor is elragadják az érzelmei, amikor hideg fejjel kellene dönteni.
Rossi a magas letámadással öngyilkos taktikát választott a németek ellen. Utólag persze mindig könnyű okoskodni, de azért ezt előre is lehetett látni. Meg vagyok győződve arról,
az olasz maestrót revánsvágy hajtotta a németek elleni Eb-vereségért, meg akarta mutatni, igenis, képesek vagyunk legyőzni a német válogatottat.
Hát nem. Pláne nem vendégként, és nem most. A két válogatott között ugyanis tovább nyílt az olló az Eb óta. Persze Toni Kroos és Thomas Müller nagy legenda, Gündogan kiváló spíler, Manuel Neuer az elmúlt évtized talán legjobb kapusa a világon, de a németek játékát elsősorban a Musiala, Wirtz, Havertz trió szabja meg. Ez a három fiatal, szélvészgyors, pengés és még sikerre éhes futballista, akik úgy éltek a szellős magyar védelemmel szemben, mint hal a vízben.
Balogh, Orbán és Dárdai egyaránt technikás hátvéd, de egyikük sem elég gyors. (Sajnos a németek szintjén még Dárdai is kissé nehézkes, fájdalmas volt látni, ahogy Havertz egy egyszerű irányváltoztatással úgy megbolondította, hogy azt sem tudta, merre van a labda.) Ennek a triónak esélye sem volt megállítani a német támadásokat úgy, hogy előtte hatalmas terület tátongott, mert megpróbáltunk letámadni, bejátszani az egész pályát.
Rossi makacs és konok, meg akarta mutatni a németeknek, hogy meglepi őket. Ami az első húsz percben hellyel-közzel sikerült is – na, de az egész meccsen? Képtelenség, sőt őrültség.
Nem véletlen, hogy a labdarúgás tele van a hadászatból kölcsönzött fogalmakkal. Jellegét tekintve a futball is küzdelem, harc békés színtéren, békés eszközökkel. Legyen bár egy sereg a legelszántabb, a tábornoka a bátorság élő szobra, de a sokadik értelmetlen emberáldozat után a katonák óhatatlanul elgondolkoznak azon: biztosan helyes, ha a vágóhídra visszük a bőrünket?
Marco Rossival rövid időn belül kétszer is megesett, ami korábban elvétve: rosszul mérte fel az erőviszonyokat, ezért téves taktikát választott. Ezt történt Svájc ellen az Eb-n és most a németek ellen is. Itt az ideje józanul mérlegelni. Marco Rossinak, az MLSZ vezetőinek és a szurkolóknak egyaránt. A magyar válogatott nem tartozik Európa legjobbjai közé. Szép eredmény, hogy egyenes ágon kijutottunk az Eb-re, ám felelőtlenség lenne azt állítani, igenis a Nemzetek Ligája A osztályában, tehát a legjobb tizenhat csapat között van a helyünk (amit az Eb-n sem sikerült igazolni).
Ha többet képzelünk magunkról, mint amit valóban tudunk, annak az lesz a vége, amit szombat este láttunk. Michael Jordan óta pontosan tudjuk, egy sportolót az is motivál, ha a győzelem személyes ügy. Ám a magyar válogatott mindannyiunké. Kedden a bosnyákok ellen nem mehetünk ismét fejjel a falnak. Tökéletesen megfelel, ha csúnya meccsen egyetlen góllal nyerünk. Hogy miként, azt Marco Rossinak kell tudnia a legjobban.
A magyar válogatott másként az ő személyes ügye, mint ahogy most gondolja. Elsősorban nem az ő sorsa, jövője a tét. Azt a felelősséget kell vállalnia, miszerint jelenleg nála alkalmasabb ember nincs a magyar válogatott vezetésére.
