A magyar válogatott a második kalap egyik csapataként várja a 2026-os világbajnokság európai selejtezőinek sorsolását, melyet 2024. december 13-án 12 órától rendeznek Zürichben. A világbajnoki selejtezők új rendszerében 2025 márciusában lesznek olyan csapatok, amelyek már vb-selejtezőket játszanak és olyanok is – köztük Magyarország –, amelyek ekkor még a Nemzetek Ligája osztályozójában szerepelnek.
Az új terv ellentmond a FIFA korábbi elképzelésének. A november közepén publikált szabályzatban még az állt, hogy azon válogatottak, amelyek a sorsolást a második, harmadik, valamint a negyedik kalapból várják és érdekeltek a Nemzetek Ligája osztályozójában is – ebbe a körbe esik a magyar válogatott is –, automatikusan négycsapatos csoportokba kerülnek . Ez egyrészt azt is jelentette volna, hogy Marco Rossi csapata csak jövő szeptemberben kezdte volna meg a vb-selejtezőket, másrészt növelné annak az esélyét, hogy az első kalapból a legerősebb riválisok közül kap ellenfelet a magyar válogatott.
Nos, a fentiek már csak részben igazak, ugyanis a FIFA módosított a szabályokon, és kiderült ez alapján, hogy Marco Rossi együttese négy- és ötcsapatos csoportba is kerülhet. Utóbbi esetben a két szabad játéknapja márciusban lesz, így ezen a két játéknapon (március 20. és 23.) játssza le két Nemzetek Ligája-rájátszás mérkőzését Törökország ellen.
Az ötcsapatos csoport előnyei és hátrányai
A csoportlétszám megváltozása a magyar válogatott esetében azt jeleni, hogy amíg a négycsapatos vb-selejtező csoport esetében csökkenne a jó sorsolás esélye Marco Rossi csapata számára – de legalább csak szeptemberben kezdené meg a menetelését a nemzeti válogatott –, addig az ötcsapatos csoportban viszont hosszabbá és rögösebbé válhat Szoboszlaiék kijutása a 2026-os világbajnokságra. Ráadásul az ötödik kalapból is kap ellenfelet a csapat. Utóbbi esetben viszont már a nyár elején lejátszaná első két vb-selejtezőjét a magyar válogatott, azaz dugába dől Marco Rossi azon elképzelése, hogy júniusban két felkészülési meccset játszon majd a nemzeti csapat.
A négycsapatos csoport előnyei és hátrányai
Ha viszont mégis négycsapatos selejtezőcsoportba kerül Marco Rossi csapata, akkor alaposan megnő az esélye annak, hogy Európa legjobb négy csapata közül az egyik egy csoportban szerepel a magyar válogatottal.
A Nemzetek Ligája rájátszásában a negyeddöntőket az osztályozókkal egy időben, márciusban rendezik meg. A négyes döntőre aztán júniusban kerül sor, az ide bejutó négy csapat tehát ekkor tehát még nem vívhat vb-selejtezőt, éppen ezért csak négycsapatos vb-elejtezőcsoportba kerülhet.
Kik lehetnek az ellenfeleink a vb-selejtezőkben?
A harmadik kalapból sorstársunk Skócia, Szlovénia, Írország, Georgia és Izland, míg a negyedikből Bulgária, Koszovó és Örményország, azaz arra is megnőtt az esély, hogy ezekből a listákból kapjunk ellenfelet. Itt is elmondható: a kalapokon belül az erősebb riválisok érkezésének esélye nőtt meg.
Elméletileg továbbra is elképzelhető, hogy végül Ausztria, Montenegró és Luxemburg jut ellenfélül a magyar válogatottnak, de egy Németország, Georgia, Koszovó hármasnak például sokkal nagyobb az esélye.
Hogyan bonyolítják le a vb-selejtezők sorsolását?
Az viszont szerencsére nem változott meg, miszerint a sorsoláson a magyar válogatottat a második kalapból fogják kihúzni.
A sorsolást az első kalap csapatainak kihúzásával kezdik, vagyis először a 12 első kalapos csapat kerül be a 12 A-tól L-ig jelölt csoport valamelyikébe.
Ezt követően a második kalapban lévő válogatottak csoportjait húzzák ki, majd következik a harmadik, a negyedik és az ötödik kalap, melynek utolsó csapata kihúzásakor kialakul a vb-selejtezők összes csoportjának összetétele.
A mérkőzések sorrendjét és időpontjait a sorsolást követően – de legkésőbb másnap – hozzák nyilvánosságra, míg a mérkőzések helyszíneit az adott összecsapás előtt legkésőbb 90 nappal kell közölniük a hazai csapatok szövetségeinek.
A selejtezőkön 54 válogatott vesz részt, melyek közül a csoportelsők egyeneságon jutnak ki a 2026-os Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által rendezett vb-re, a csoportmásodikok pedig a Nemzetek Ligájából érkező négy csapattal kiegészülve pótselejtezőn küzdenek meg az addig még nem kvalifikált európai csapatok számára még elérhető nyolc helyért.
A vb-selejtezők európai sorsolásának kalapbeosztása
Első kalap: Franciaország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Horvátország, Hollandia, Dánia, Németország, Anglia, Belgium, Svájc, Ausztria
Második kalap: Ukrajna, Svédország, Törökország, Wales, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Lengyelország, Románia, Görögország, Szlovákia, Csehország, Norvégia
Harmadik kalap: Skócia, Szlovénia, Írország, Albánia, Észak-Macedónia, Grúzia, Finnország, Izland, Észak-Írország, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Izrael
Negyedik kalap: Bulgária, Luxemburg, Fehéroroszország, Koszovó, Örményország, Kazahsztán, Azerbajdzsán, Észtország, Ciprus, Feröer, Lettország, Litvánia
Ötödik kalap: Moldova, Málta, Andorra, Gibraltár, Liechtenstein, San Marino
A december 13-i sorsolást a szurkolók szerte a világon élőben követhetik majd a FIFA.com-on, a FIFA+-on és a FIFA közvetítőpartnerein keresztül.