Elméletileg így igaz. Ám a mindig a következő mérkőzésre készülünk klisé mentén vajmi kevés jelentősége van az egy évvel ezelőtti tapasztalatoknak. Abban viszont igaza van, ez csak a vereség egyik összetevője, hiszen a két bosszantó időszak dacára a magyar válogatott újra magára talált, átvette az irányítást és az utolsó öt percet négygólos, 30-26-os vezetésről kezdte meg. Hogy miért roppant össze mégis a hajrában, az még fogósabb kérdés, mint a hét-az-öt.
Chemának talán nem az utolsó percben, már egálnál kellett volna időt kérni, hanem hamarabb, amikor vezettünk két-három góllal. Akkor talán meg tudta volna nyugtatni a játékosokat. Az utolsó percben erre már nem volt esélye, addigra már mindenkinek az a gondolat fészkelt be a fejébe, hogy ezt elrontottuk.
Hogyan tovább? Véletlenül sem azt akarjuk sugallni, hogy Chema Rodríguez fejét kellene venni.
S nem azért, mert szívbe markoló vált látni a meccs után a megrendtültségét. A kinevezése óta Chema érdemei sokkal erősebben nyomnak a latban, mint az esetleges hibái. A felelősség nem egyedül őt terheli, hiszen végtére a játékosok voltak a pályán, ők hagyták ki a helyzeteket, ők adták el a labdát, de a kapitány is nyakig benne van, hogy a magyar válogatott nem tudott élni a ritka lehetőséggel. Igen, ritka. Noha Magyarország zsinórban a harmadik világbajnokságon jutott el a legjobb nyolcig, a Zágráb Aréna szilaj hangulata dacára a negyeddöntőben olyan hálás ellenféllel, mint ez a mostani horvát válogatott, aligha akad össze egyhamar.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!