Az AP hírügynökség beszámolója szerint az iráni játékosokat zászlólengető tömeg és virágcsokrok fogadták a fővárosban, miközben a hivatalos kommunikáció igyekezett elhomályosítani az elmúlt napok ellentmondásait. A válogatott középpályása, Fatemeh Shaban úgy fogalmazott: nagyon boldogok, hogy Iránban lehetnek, mert ez a hazájuk, hozzátéve, hogy meglepte a fogadtatás. A válogatott másik tagja hozzátette, a csapat egységes, és mindenki örül annak, hogy újra otthon lehet.

A látványos ceremónia egy rendkívül feszült időszakot zárt le: a csapat az ausztráliai női Ázsia-kupán szerepelt, amikor Iránban kiéleződött a háborús helyzet, és a játékosok már a torna elején a figyelem középpontjába kerültek. Az első mérkőzésük előtt többen nem énekelték a himnuszt, amit egyesek tiltakozásként, mások gyászkifejezésként értelmeztek.
A torna után a válogatott több tagja úgy döntött, hogy nem tér vissza Iránba. Tizenkét játékos és egy stábtag kért menedékjogot Ausztráliában, miután attól tartottak, hogy hazatérésük esetén retorziók érhetik őket, végül azonban csak ketten határoztak úgy, hogy nem mennek vissza Iránba – ők egy helyi klubnál folytatják pályafutásukat.
Irán igyekszik a maga javára fordítani a történetet
A visszalépések hátterében ellentmondásos információk jelentek meg: emberi jogi szervezetek és korábbi sportolók szerint a játékosokra – különösen családtagjaikon keresztül – nyomás nehezedhetett, míg az iráni hatóságok következetesen tagadták a kényszerítés vádját, és hangsúlyozták: a sportolók saját döntésükből tértek haza.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!