Ugyanakkor szó sincs róla, hogy a magyar teniszező esélytelen lenne: Miamiról szép emlékei vannak Marozsánnak, két éve egészen a negyeddöntőig menetelt a tornán. S Fonseca ellen is pozitív élményekből táplálkozhat: első összecsapásukon, tavaly Rómában Marozsán legyőzte a brazil tinisztárt.
Két évvel korábban a magyar játékos Alcarazt is legyőzte az olasz fővárosban, a spanyol klasszis azóta évente egyszer visszavágott Marozsánnak (2024, Indian Wells, majd 2025, Roland Garros).
Fonseca és Alcaraz viszont még soha nem csapott össze, a nemzetközi teniszvilág inkább erre a meccsre áhítozik. Mi persze abban bízunk, hogy Marozsán megakadályozza – illetve vélhetően csak elodázza – az első Fonseca–Alcaraz mérkőzést.
Fucsovics, Bondár és Gálfi hasonló sorsa
Marozsán mellett három magyar játékos szerepel még a főtáblán Miamiban, s mind sokkal jobban jártak az első fordulós sorsolásukkal. A férfiak között Fucsovics Márton, a nők versenyében Bondár Anna, valamint a selejtezőből visszalépések után felléptetett Gálfi Dalma is a kvalifikációból vár ellenfélre. Továbbjutása esetén Fucsovics a hetedik kiemelt Félix Auger-Aliassime, Bondár a 22. kiemelt Anna Kalinszkaja, míg Gálfi a 21. kiemelt Elise Mertens ellen mérkőzne a második fordulóban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!