Döntetlennel zárult a végső kerti összecsapás

A koronavírus-járvány közepette kitalált sok furcsa verseny sorába illeszthetjük azt a rúdugróviadalt is, amelyet a műfaj három óriása vívott egymással vasárnap úgy, hogy a földkerekség három különböző pontján ugrottak – a saját kertjükben! Atlétikában ötletekben igazán nincs hiány, a norvégok a Gyémánt Liga-sorozat oslói állomása helyett, ha már ezt törölték, megrendezik a „Lehetetlen játékokat”.

2020. 05. 04. 19:52
null
Renaud Lavillenie Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Parádés rúdugrómezőnyt toborozott össze a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) egy formabontó viadalra, lássuk is rögtön, hogy kik indultak! A sor elejére a 20 éves svéd Armand Duplantis kívánkozik, aki idén február 8-án a lengyelországi Torunban 617-centiméterre, majd egy héttel később Glasgow-ban 618 centire javította a világcsúcsot, tavaly pedig a dohai vb-n 597 cm-rel ezüstérmes lett. Beszállt a versenybe a francia Renaud Lavillenie is, a 2012-es londoni olimpia bajnoka, aki négy évvel később Rio de Janeiróban ezüstérmet nyert az ötkarikás játékokon, és februárig 616 centiméterrel a világcsúcstartó volt. Harmadikként pedig a riói olimpia bronzérmese, az amerikai Sam Kendricks, a tavalyi világbajnok vállalta a kihívást – akárcsak Duplantis, ő is 597 centit teljesített Dohában, azzal nyert, hogy ő az 592 fölött elsőre libbent át, a svéd fiú pedig csak harmadikra.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség nagyot húzott, hogy a koronavírus-járvány miatt előállt holtidőben kitalálta „A végső kerti összecsapás” (The Ultimate Garden Clash) fantázianevű sorozatot, melynek a vasárnapi volt az első „állomása”. A szabályok szerint a három sztárnak a saját pályáján fél órán belül a lehető legtöbbször kellett átugrania az öt métert.

Az Egyesült Államokban tartózkodó Duplantis Louisiana államban, Lafeyette városában, Kendricks Mississippi államban található otthonában, Oxfordban, míg Lavillenie Clermont-Ferrand közelében, Pérignat-lès-Sarliève településen a szép kertes házánál ugrott. Azt, hogy a franciák olimpiai bajnoka a járvány alatt is edzésben van, már április elején is láthattuk, amikor az Instagram-oldalára feltöltött egy videót arról, hogy 561 centit ugrott a kertjében. S kicsit gonoszkodhattunk volna vele, hogy bárcsak a tavalyi vb-n is ilyen jó formában lett volna, mert Dohában 560 centivel csak a tizenötödik helyen végzett. Amúgy Lavillenie elárulta, hogy a kerti rekordja 585 centi, ami bizony már igazán megsüvegelendő eredmény.

Vasárnap nem volt ilyen magasan a léc, de az is komoly kihívás volt, hogy az öt métert fél óra alatt minél többször kellett átvinni. Negyedóra után, vagyis félidőben Duplantis 18, Lavillenie 17, a komótosabb Kendricks 12 sikeres kísérletet abszolvált. A folytatásban aztán, amikor a svéd rontott, a francia még a vezetést is átvette, végeredményben azonban 36-36-os döntetlen jött ki közöttük, míg az amerikai 26 sikeres ugrással zárt. A versenyt nyomon lehetett követni az interneten, s a nemzetközi szövetség még rá akarta beszélni Duplantist és Lavillenie-t egy háromperces ráadásra, hogy eldöntsék a holtversenyt, de a 33 éves Lavillenie fáradtságra és sérülésveszélyre hivatkozva ezt már nem vállalta.

Renaud Lavillenie
Fotó: Facebook

– Inkább legyünk holtversenyben aranyérmesek – nevetett Lavillenie. – Őrülten hangzik, hogy csak a kertemben ugrottam, mégis ugyanolyan érzés fogott el, mintha egy világversenyen lettem volna. Rettenetesen hiányzott már a verseny, és ez most nagyon izgalmas volt. Örülök, hogy részese lehettem ennek a kezdeményezésnek, de azért hetente nem vállalom! – fűzte hozzá egy poénnal megspékelve a nyilatkozatát.

– Igazán szórakoztató volt versenyezni a srácokkal. Nem gondoltam, hogy döntetlen lesz a vége, de ilyen a sport! – mondta Duplantis és ő is megjegyezte, hogy már nagyon ki volt éhezve a versenyzésre.

Nos, Lavillenie és Duplantis már készülhet egy másik különleges erőpróbára, a június 11-i oslói „Lehetetlen játékok” (Impossible Games) elnevezésű versenyre. A norvég fővárosban ebben az időpontban a nagy hagyományokkal bíró Bislett-játékokat tervezték megrendezi, ami hagyományosan része a Gyémánt Liga-sorozatnak, de a koronavírus keresztülhúzta a számításokat, a viadalt lefújták. Ezután jött az ötlet a norvégoknak, hogy a járványügyi szabályok betartásával, zárt kapuk mögött mégiscsak összehoznak egy kisebb nemzetközi versenyt világsztárokkal. Rúdugrásban éppen Lavillenie és Duplantis, valamint a norvég Sondre Guttormsen mérkőzne meg egymással. Egy különleges versenyszámban, férfi 300 méteres gátfutásban pedig Karsten Warholm, a norvégok kétszeres világbajnoka megkísérli megdönteni az eddigi legjobb szabadtéri eredményt, amely a brit Chris Rawlinson nevéhez fűződik (34,48 másodperc, és 2002-es keltezésű).

Azt azért jegyezzük meg, hogy Warholm két éve Tamperében fedett pályán 34,26-ot futott, vagyis övé a legjobb eredmény, de ha kijön neki a lépés, még a saját világcsúcsát is javíthatja. Az Impossible Games már így is nagy sztori, de akkor még nagyobb lenne.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.