Nem nehéz kitalálni, hogy a pluszt elsősorban Milák Kristóf adhatja, aki hét egyéni számban áll rajthoz. – Szabadjára engedtük, ő meg láthatóan szeret úszni és versenyezni – jegyezte meg Sós Csaba. – Már Európa-bajnok, nincs kockázat, olimpiát viszont még nem nyert. Nem Tokióban kell kísérletezni, hanem itthon.
Hosszú Katinka 200 és 400 vegyesen, valamint 200 pillangón indul az Eb-n. Tőle is érkezhet egy plusz arany 2018-hoz képest a két vegyes számban, amelyek közül Glasgow-ban csak egyet vállalt el. – Három nagyon kemény számban indul – állapította meg a kapitány. – Ő sem lesz fiatalabb, több regenerációra van szüksége, és nincs abban az állapotban, amilyenben ilyenkor lenni szokott. De ha ezt a három számot megnyeri, akkor köszönöm, megvagyunk. Látni fogjuk, hol tart a felkészülésben.
A női 200 pillangó érdekes csatát hozhat, hiszen a szám Eb- és vb-címvédője Kapás Boglárka, Hosszúnak viszont korábbról van jobb ideje. Sós Csaba nem bánná, ha a két magyar egymás közt döntene az aranyról. A nem is annyira váratlan meglepetésember Kós Hubert lehet, aki a kapitány szerint berobbanhat a nemzetközi mezőnybe is, miután az ob-n jobb időt úszott 200 vegyesen, mint Cseh a 2019-es vb-n.
Ma három érdekes döntőt is rendeznek 18.00-tól a Duna Arénában. Női 400 vegyesen Hosszú a győzelemért száll harcba, a férfi 4x100-as gyorsváltó szintén az éremért küzdhet, és a 400 méteres férfi gyorsúszás fináléjára is érdemes figyelni, amelyben a szám junior világbajnoka, Zombori Gábor szerezhet kellemes meglepetést.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!