Mindig kedves, udvarias és mosolygós, elegáns, valódi úriember – mondják Gáspár Károly dzsesszzongoristáról. És valóban, aki ismeri, annak az az érzése, hogy veleszületett tulajdonság a kiegyensúlyozottság, az élet pozitív szemlélete. A róla elnevezett, sikert sikerre halmozó trió vezetőjeként fontosnak tartja, hogy a dalaiban mindig legyen pozitív kicsengés, életigenlés, a szépség és a harmónia pedig természetes, ha az ember zenésznek áll, hiszen a művésznek mégiscsak az a feladata, hogy a szépet közvetítse az embereknek.
Gáspár Károly szerint mindenkinek a saját eszközeivel kell örömet szereznie a közönségének.
Van, aki a rockzenében, van, aki a technóban talál örömforrást, kikapcsolódást, szépséget, amelyre vágyik, és szerencsére akadnak olyanok is, akiket a dzsessz gyönyörködtet. A muzsikus úgy látja, ők nincsenek is kevesen Magyarországon.
Fotó: Németh András Péter / SZABADFOLD.HU
Ahhoz képest, hogy úgymond „kis ország” vagyunk, meglepően sok dzsesszkedvelő él itt.
Azt viszont tudomásul kell venni, hogy a műfaj világszerte rétegzene. Ez pedig azért van így, mert igazi befogadásához talán kell valamilyen szintű zenei ismeret is, ami időt igényel. Ettől függetlenül Magyarországon lakosságarányosan többen kedvelik a dzsesszt, mint más, nagyobb országokban.
– A járvány előtt, ha körbenéztem a koncertjeinken, a közönség soraiban mindenféle korosztályt láttam a fiatalabbaktól az idősebbekig, és ez pozitív fejlemény
– mondja a zongorista. – A koncerthelyszínek terén azonban már nem ilyen rózsás a helyzet, hiszen Budapesten sincs túl sok dzsesszklub, vidéken pedig elvétve találni – teszi hozzá.
– Generációkra visszavezetve több zenész volt a családunkban. Édesapámnak ráadásul ugyanaz a hangszere, mint nekem. Úgy hívják azt a műfajt, szerintem hivatást, amit ő képvisel, hogy bárzongorista. Itthon és külföldön is sokat játszott hotelekben, elegáns éttermekben, tengerjáró hajókon. Az inspiráció elsősorban és közvetlenül tőle származik, de a tágabb családi körben is sok muzsikus van.
Fotó: Németh András Péter / SZABADFOLD.HU
Mindkét nagypapám cigányprímás volt, és számos rokonom zenélt cigányzenekarokban, például cimbalmos, bőgős, brácsás is van közöttük.
Akkoriban az volt a jellemző a magyar roma zenészekre, hogy úgynevezett kávéházi cigányzenét játszanak. Édesapám az első, aki nem ezt a muzsikát választotta, hanem tánczenész lett – idézi fel a családi hagyományokat.
Gáspár Károly gyerekként természetesen sokat hallgatta az édesapja játékát otthon és az aktuális fellépéseken is.
Amikor idősebb lett, édesanyjával időnként meglátogatták a bárzongorista családfőt azokon a vendégváró helyeken, ahol szórakoztatta a közönséget.
– Már akkor elképedve figyeltem, hogy milyen hatással tud lenni az emberekre a muzsika – emlékezik.
