Továbbra is lábbal tiporják az emberi jogokat Magyarországon, derül ki az Amnesty International szerdán közzétett 2020-as jelentéséből. A politikától állítólag szigorúan elhatárolódó emberjogi szervezet egyebek mellett úgy látja, idehaza változatlanul hátrányos megkülönböztetés éri a különféle LMBTQ-embereket, sérül a sajtószabadság, a vírusveszélyhelyzet során korlátozzák a véleménynyilvánításhoz és a békés gyülekezéshez való jogok gyakorlását stb.
Ha így látják, lelkük rajta. Szerintem viszont szimplán hazudnak, ahogy azt már megszoktuk. Diplomatikusabban is írhatom: megállapításaik fals ismereteken alapulnak. Az LMBTQ-s vád egészen elképesztő, akárcsak a sajtószabadsággal kapcsolatos nyavalygás… Ki ne tudná, látná, hogy ma Magyarországon, aki arra késztetést érez, még pávatollal ékesített ülepét is riszálhatja az Andrássy úton, ahogyan kénye-kedve szerint szidhatja a közjogi méltóságokat is, minden megjelenhet a „cenzúrázott” magyar sajtóban.
Azt is írják jogvédőék, hogy „sérelem éri a menedékkérőket, akiket a magyar hatóságok nem engednek belépni az ország területére”. Vajon mi lenne, ha a fölkent humanisták egyszer az izgága migránsok mellett azokat a határ mellett élő embereket is megkérdeznék, akiknek földjén, házán, asszonyán átgázolnak a kerítésszaggató vándorok? Egy-két érvet talán ők is mondanának… Rájuk azonban valamiért sosem kíváncsiak az Amnesty International jelentéscsinálói.
Előttem már 2006 őszén hitelét vesztette az Amnesty International. Akkor, amikor önmagát cenzúrázva „elfelejtett” véleményt mondani a véres pesti utcán randalírozó Gyurcsány-hordáról.
