Egy minapi svéd felmérés szerint a náluk élő migránsok több mint 85 százaléka tért vissza születési országába – nem elírás! – nyaralni. Nem új a jelenség. Az elmúlt időszakban gyakran vált vitatémává nyugat-európai országokban, hogy a menekültek – nyaralás formájában – haza-hazaruccannak. Német lapok már régebben is cikkeztek arról, hogy menedékkérő, menekültstátusban lévő migránsaik rendre hazamennek vakációzni. Abba az országba, ahol állítólag üldözik őket. (Egy 2016-os jelentés arról számolt be, hogy a menedékkérők a német adófizetők pénzéből kapott segélyekből nyaralnak – odahaza.) Egyikük így indokolta hazaruccanását:
Nagyon stresszes itt Németországban, pihenésre van szükségem, kicsit visszamegyek Szíriába.
Ez már az akkori belügyminiszternek is sok volt, bejelentette: a kormány megvonná a menekültstátust a hazalátogató „üldözöttektől”. Álljon már meg a menet! Nekem erről azok a jó tíz éve Kanadába kivándorolt hazai cigány családok jutottak az eszembe, akik közül sokan, beleunván a kalandozásba, úgy döntöttek, visszaköltöznek. (Kanada is stresszes lehet.)
És ha már visszajönnek, újra birtokba veszik hátrahagyott önkormányzati bérlakásukat, amit annak idején rászorulóként kaptak. Igen ám, csakhogy azokat addigra már kiadták más rászorulóknak. Lett is nagy patália…
A felajánlott ideiglenes szállásokat nem fogadták el, mondván, nekik külön lakás jár. Visszatérésük egyébként nem okozott osztatlan örömöt az itthoniak körében. Már csak azért sem, mert némelyik kalandozó odakint nem igazán öregbítette jó hírünket, csak a segélyosztó helyeken tűntek fel meg a rendőrségi beszámolókban.
