– Ma is olvasom a híreket, de teljesen más alapállással, mint amikor régebben depis lettem tőlük – magyarázza a HVG riporterének Geszti Péter dalszövegíró, rapper, a szabad demokraták itt felejtett megmondóembere. (Egy kommentelő szerint „csasztuskagyártó vigéc”.) Tíz esztendeje a Hungarian in Europe című „kivándorlódalában” még azt üzente, ha idehaza nem találjuk meg boldogulásunkat, megleljük Európában, bár ott is hiányozni fog majd Magyarország a Túró Rudival és az Erős Pistával. Ma viszont Geszti már nem ítéli el még azokat sem, akik NER-es cégeknél dolgoznak. „Nem mindenki engedheti meg magának, hogy elvi alapon válogasson a munkahelyek között, senki nem fogja helyette kifizetni a gyerek oktatását. A forradalmárok rosszul keresnek, és magányosak szoktak lenni.”
A beszélgetést a riporter szervilis alákérdezései teszik igazán „gesztissé”.
– Mit gondol, az ön generációja megéri a változást, hogy a történelem úgymond igazságot tesz?
– Fontos stratégiám, hogy ne várjunk semmire, senkire. Ha valaki mindig azzal kel, hogy ma végre helyreáll a világ rendje, annak őrületes csalódás lesz az élete. […] Átalakult az elvárás. Ha rossz az ízlésed, az tök jó, mert könnyebben telik a nap. Könnyű megszokni a silányság maszatos mértékegységeit. a tömegek hozzászoktak, hogy kiskorúként bánnak velük.
És így tovább…
Van abban valami ijesztő romantika, amikor egy kiszolgált SZDSZ-lakáj siratja a jó ízlést. Geszti szerint ma tort ül a tehetségtelenség: „Már nem is emlékszünk arra, hogy volt – és lehetne – másként is.” Már hogyne emlékeznénk! A frász jön ránk még ma is.