Az embernek van egy olyan érzése, mintha a főtájépítész (ez új titulus idehaza, Karigeri-lelemény) örömét találná abban, hogy marhaságokat mond. Jó esztendeje például azzal állt elő, gyepkarbantartási célból mielőbb legelőket kellene kialakítani a főváros lakótelepeinek környékén; kis befektetéssel meghonosítható lenne a birkalegeltetés. (Hogy most hol tart a projekt, nem tudni, talán leinformálható számadó juhászokat, furulyázni tudó kisbojtárokat keresnek.)

Bardóczi volt az is, aki elárulta, miért nem érdemes Budapesten füvet nyírni. „Ha a szépet felváltja gondolkodásunkban az etika, ha a zöldfelületeinkre nem pusztán látványként, hanem élőhelyként tekintünk, elkezdődhet a változás” – e költői gondolattal magyarázta a méteres gaz előnyeit. (Természetesen szakmai köntösbe csomagolt Karácsony-trükkről van szó: így nyúlható le a kaszálásra szánt közpénz.) Egyébként nincs sok választásunk: vagy megszokjuk, vagy belezöldülünk.

Borítókép: Bardóczi Sándor (Fotó: MTI/Soós Lajos)