idezojelek

„Áthidaló” magyarázat

Halkan kérdem: amennyiben bebizonyosodik, hogy polgármester uram mégiscsak sáros, lemond-e majd megszégyenülten Szabó Tímea? (Költői a kérdés, nem ér nevetni.)

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Havran Zoltán

Most, hogy már Óbuda polgármesterét is tömlöcbe zárták a bűnüldöző hatóságok, az ember kíváncsian várja, mit mond ezek után a kerület politikai és közigazgatási válságáról a főváros frontembere, mégiscsak ő lenne itt a budapesti mindenható. Még így, megvasalva is Kiss Lászlót tartja a „legjobb választásnak”?

Budapest főpolgármestere azonban hallgat, mint hal a szatyorban.

Legalábbis az óbudai zsiványhálózat ügyében. A nemzeti ünneppel kapcsolatban viszont veretes gondolatokat tett fel a közösségi oldalára (Láriferi költészetének mintájára Karácsony Gergely is megnemzetiesedett): „Budapesten a történelmi hagyományainkat a jövő szolgálatába állítjuk, ahogyan erről a megszépült Lánchíd is mesél. (…) Hidakat építünk vagy újítunk fel (…). Hidakat ember és ember között. Hisz ez a dolga a nemzet fővárosának, ünnepnapon és hétköznap egyaránt.” (Hogy hol épített hidat Karigeri, azt nem említi – mi csupán egy késve átadott, az eredetinél ötmilliárddal drágább, csökkentett műszaki tartalmú felújításról tudunk. Egyébként pedig mi az, hogy a nemzet fővárosa…? Hát nem Budapest Köztársaság…?) Nem hallgat viszont, óh, dehogy hallgat Szabó Tímea, Óbuda ellenzéki országgyűlési képviselője: – Kiállok Kiss László mellett, aki tisztességesen, a III. kerületi lakosok érdekében dolgozik – süvíti a nyilvánosságba. – Őrizetbe vétele aljas politikai provokáció, az ’50-es évek legsötétebb időszakára emlékeztető leszámolás.

Halkan kérdem: amennyiben bebizonyosodik, hogy polgármester uram mégiscsak sáros, lemond-e majd megszégyenülten Szabó Tímea? (Költői a kérdés, nem ér nevetni.)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Százezrek a romok alatt

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Hangulatkeltés a magyarok ellen

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Mi kell a politikai harchoz?

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Hamis próféták, influenszerek

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.