Mi ki nem derült azok után, hogy „erkölcsi összeférhetetlenség” miatt ketten nemmel szavaztak, egy személy pedig tartózkodott az ELTE doktori tanácsának tagjai közül, amikor Orbán Balázs Fidesz-politikus doktori eljárás megindítására irányuló kérelméről döntöttek… Egyikük, Polyák Gábor tanszékvezető így érvelt: „Az ELTE egyetemi tanáraként kikérem magamnak, hogy Orbán Balázs ebben az intézményben szerez PhD-fokozatot.”
Polyákról például az derült ki, hogy a Soros-pénzből működő Mérték Médiaelemző Műhely vezetőjeként döntött arról, mely médiumok kapjanak pénzt David Pressman amerikai nagykövet tavalyi pályázatán. (Több mint 115 millió forintot osztottak szét, a győztesek között persze ott volt a 444.hu és a Telex kiadója is.) A zsűriben ott találhattuk Fleck Zoltán jogász-szociológust is. (Fleck nevettetőként vált ismertté, ő volt az, aki a legutóbbi országgyűlési választás előtt kijelentette: ellenzéki győzelem után egy időre le kellene állítani a jogállam érvényesülését, hogy szimpla többséggel is lehessen alkotmányozni. Itthon úgysincs demokrácia, ilyenkor bátran túl lehet lépni a törvényeken.) Haraszti Miklós neve is ismerős lehet. Az SZDSZ-alapító legutóbb azzal került a figyelem középpontjába, hogy a kommunista diktatúra szervezeteihez hasonlította a Szuverenitásvédelmi Hivatalt.
Orbán Balázs kóstolgatását még a szintén ELTE-tanszékvezető, volt SZDSZ-es Hack Péter is bolsi tempónak minősítette: „Ez volt a kommunista gyakorlat is; a tudományban is át akarták venni a hatalmat, megakadályozták az egyetemek tudományos fokozatadási lehetőségét.”
Ha valaki esetleg nem értené, miért kell szobrot állítani Csurka Istvánnak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Svédcsavar
Egy svédországi friss jelentés rossz képet fest az ottani diákok helyzetéről.

Zaklatóiért hívott imára
Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában.

Elfelejtette volna Klára asszony, hogy hajdani férje mekkorát bukott?
Emlékezetes, a baloldal ettől a referendumtól kezdte meg látványos fonnyadását, s került a politikai elfekvőbe.

Egy kéretlen prókátor
Eörsi egyetért azzal az elvadult, durván személyeskedő, a diplomáciában szokatlan ukrán stílussal is, ahogyan Zelenszkijék beszélnek hazánkról.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Svédcsavar
Egy svédországi friss jelentés rossz képet fest az ottani diákok helyzetéről.

Zaklatóiért hívott imára
Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában.

Elfelejtette volna Klára asszony, hogy hajdani férje mekkorát bukott?
Emlékezetes, a baloldal ettől a referendumtól kezdte meg látványos fonnyadását, s került a politikai elfekvőbe.

Egy kéretlen prókátor
Eörsi egyetért azzal az elvadult, durván személyeskedő, a diplomáciában szokatlan ukrán stílussal is, ahogyan Zelenszkijék beszélnek hazánkról.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!