Aligha véletlen, hogy Magyar Péter Tisza Pártja körül megjelentek a hajdani szabaddemokrata megmondóemberek. Egy csapat. Például a külföldön rendszeresen „Magyarország-szakértőként” fellépő Magyar Bálint exkultuszminiszter (történelemérettségi-eltörlés, 1-es szülő, 2-es szülő – megvan?), aki odakint arról szokott hazaárulni, hogy az Orbán-kormány egy „puhán diktatórikus, parazita képződmény”. Beállt a Tisza sodrába a 4-es metrós is, Demszky arról biztosította Csőrike platószónokot (copyright Ceglédi Zoltán), hogy bátran folytathatja az ő korábbi munkásságát. Egy másik SZDSZ-ikon, Szent-Iványi István volt EP-képviselő nemrég a Tisza-vezér európai parlamenti szereplését méltatta, Bojár Gábor SZDSZ-közeli vállalkozó pedig már finanszírozta a barnagatyás kampányát.
A fiatalabbak talán nem tudják, a közutálatnak örvendő SZDSZ volt az a párt, amely kipofozva, leporolva visszacsempészte nekünk a kommunizmus szellemét; affektáló intellektusukkal kérkedve gúnyolták a keresztényi gondolatot, miközben ránk hozták a globalizmust, hajlongtak az idegen tőke előtt.
Kinevettek mindent, ami magyar. A magukat az ország szürkeállományának tartó gyülekezet alapismérvei: önteltség, gátlástalanság, arrogancia. Mellesleg nemcsak szellemük, de hátrahagyott tartozásuk is él. Az agonizáló felekezet még 2008-ban kért 415 millió forint ingatlanvásárlási hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól – a jóságos pénzintézet pedig adott, méghozzá állami – gyurcsányi – kezességvállalással. Azóta sem törlesztették a kölcsönt, nem is tervezik. Máig érvényes tartozásuk kamatostul meghaladja az ötszázmilliót.
Nos, tőlük „ered” a Tisza.
