Demeter Szilárd jól látja: „Lehet szivárványos forradalmakkal álmodni – írja a közösségi oldalán –, csak akkor mérd be a szükséges peremfeltételeket, amelyek legfontosabbika a jelentős társadalmi támogatottság. A káromkodó sofőr, az anyázó budapesti polgár, aki haza szeretne jutni, nem forradalmár. Nem is lesz az, amíg nem érzi sajátjának a pride ügyét.”
Emlékszünk még, amikor az önmagukat túlértékelő, színművészetis diákok kikiáltották a Vas utcai tan(ács)köztársaságot, és azt követelték, hogy ők mondhassák meg, ki, hol és hogyan tanítson, s azt is elő akarták írni, hogy a tanítás milyen eszmék, nézetek és fogalmak rendszerében történjék. Igyekezetükben „elfelejtették”, a liberalizmus nem azt jelenti, hogy minden következmény nélkül bármit megtehetnek. A hierarchia tagadása anarchiához vezet. „A nagy francia forradalom jelszavai (szabadság, egyenlőség, testvériség) elkábították az embereket – olvasom Borda Lajos egyik könyvében. – A nemes jelentésű szavakkal, fogalmakkal való bűvészkedés bevált, lelkes tömegek üdvözölték a változást, majd jött a jakobinus diktatúra és a kijózanodás […].” A mai folyamatok kísértetiesen hasonlítanak arra, ami a franciáknál végbement. A mostani „forradalomból” éppúgy „kifelejtették” az Istent, ahogyan az akkoriból.
Ideje lenne észrevennünk, rafinált szemfényvesztés zajlik, a cél a kereszténység gyengítése, jelentéktelenné zsugorítása. A sereg toborzása zajlik, gyanútlan fiatalok jelentkeznek az ármádiába, s már elindult a sunyi agymosás a mobiltelefonokon, különféle kütyükön, és igen hatásos. A „szép új világ” itt toporog az ajtónk előtt.
Ébresztő, Magyarország!
