Sok magyar értelmiségi nem is hallott, vagy csak alig Tormay Cécile-ről, miközben 1945 előtt a legnagyobbak között tartották számon – írja Jobbágy Éva hamarosan megjelenő kötetének, az Adjátok vissza a szavainkat! előszavában Nagy Gyöngyi történész, aki szerint már csak ezért is időszerű feltárni a Tormay-jelenség mibenlétét.

A Trianon elleni harc szószólója, a huszadik század első magyar szerzője, aki a politika kedvéért elhagyta a szépirodalmat, hogy feltárja a kommunizmus igazi arcát. (Tormay Cécile, az árnyalatok írónője annak a stílusteremtő iskolának volt a képviselője, mely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben, Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád költészetében érte el.) Évtizedekkel később a szocialista szellemvasút mozdonyvezetői (Révai József, Aczél György, később Magyar Bálint, Hiller István) persze „kifelejtették” a menetrendből. Így aztán a félrebillentett világ csak foltokban tudhatott arról, hogy a Nyugat mellett volt egy nagy hírű Napkelet is, amelynek szerkesztőjét, Tormay ­Cécile-t a maga korában irodalmi Nobel-díjra is jelölték, műveit hat nyelvre lefordították. Jóllehet az írónő közéleti szerepe és magánélete között ellentét feszült, csillaga megállíthatatlanul emelkedett. 1937-ben bekövetkezett haláláig a magyar keresztény-konzervatív politikai és kulturális elit emblematikus személyiségének számított.

Jobbágy Éva könyve nemcsak azokhoz szól, akiknek fontosak nemzeti ügyeink, azokhoz is, akik máig kirekesztő célzattal ismételgetik az írónőre szórt vádakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt szórtak rá szem­ellenzős marxista történészek.