Ha már elemzésbe kezd az egykori kormánypárt exelnöke, az olvasó azt gondolná, legalább valami magyarázatát adja, hogyan lehet, hogy saját felekezete még jelöltet sem állít a közelgő voksolásra. Ehhez képest a 2010-es választási zakó után leköszönt Lendvai Ildikó szocialista elnök arról humorizál a minapi Népszavában, hogy Orbán Viktorra „rájött a húsz perc” – ugyanis a miniszterelnök országjárása során húszperces beszédet mond mindenütt. Diadalmenetnek szánja, ám csak diadalrohanás egy ilyen országjáró vizit. „A húsz percet kérdésekkel sem lehet megtoldani – tájékoztat a sokoldalú ceremóniamester. – A népből elég annyi, hogy meglapogathatják a miniszterelnök hátát, készülhet egy röpszelfi, amíg a közönség sorain áthaladva a színpadra lép. Szép, szimbolikus jelenet: közületek jövök, innen léptem magasra, de most már legyen kuss, én beszélek!”
A betűvetőnek állt Ildikó asszony írásai engem valamiért a korabeli Szabad Nép könnyednek szánt cikkeire emlékeztetnek. (A különbség csupán annyi, hogy míg az ő dolgozatain következmények nélkül lehet hahotázni, a hajdani pártlap írásain nevetgélőket elvitte a nagy fekete autó.) Hősnőnk afféle fáradhatatlan munkáslevelező, aki immár tizenhatodik éve – a Fidesz–KDNP-kormány országlása óta – rendszeresen leszáll közénk, hogy fáklyalángjával figyelmeztessen bennünket Orbán Viktor közelgő bukására, s tájékoztasson, mennyire rossz úton jár Magyarország.

Lassan mondom, hogy Ildikó asszony is megértse: ez már na-gyon gáz. (De ez legyen kezelőorvosának, gyógyszerészének a gondja. Nem irigyeljük őket.)