A tétlenség a legdrágább a telepített, magukra hagyott erdőkben

Egy friss hazai kutatás szerint a magára hagyott, telepített erdők nemhogy nem „gyógyulnak maguktól”, hanem ökológiai és pénzügyi értelemben is a legrosszabb pályára kerülnek.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/EPA

A vizsgálat egyik fontos tanulsága az, hogy a gyakorlatban ez a három lehetőség nem mindig jelenik meg egyformán tudatos választásként. Sok esetben a döntési helyzet leegyszerűsödik arra, hogy kezelik-e az erdőt vagy sem – és ilyenkor a beavatkozás elmaradása válik ténylegesen megvalósuló forgatókönyvvé.

A szén sorsa: tonnák ezreiben mérhető különbség

A különbségek a szénmegkötésben jól mérhetők. A vizsgált területen a folyamatos erdőborításon alapuló kezelés mintegy 2900 tonnával kedvezőbb karbonegyenleget eredményez fél évszázad alatt, mint a hagyományos, vágásos gazdálkodás. A kezeletlen állapothoz képest a különbség még nagyobb: beavatkozások nélkül mintegy 4100 tonnával több szén-dioxid kerülhet a levegőbe a 38 hektáros területről.

Ez a különbség abból adódik, hogy a kisebb léptékű, rendszeres beavatkozások nem okoznak egyszerre nagy kibocsátást, és mérséklik a zavarások – például az erdőtűz vagy a tömeges pusztulás – kockázatát. A nagy vágásokkal dolgozó rendszerekben ezzel szemben a szén gyorsabban visszakerül a légkörbe, míg egy magára hagyott erdőben egyetlen tűz is jelentős kibocsátással járhat.

A tétlenség a költségvetést is megterheli

A pénzügyi eredmények hasonló képet mutatnak. Bár mindhárom vizsgált megközelítés veszteséges, a különbségek jelentősek.

A folyamatos erdőborításon alapuló kezelés esetében a várható veszteség mintegy 65 millió forint, míg a hagyományos gazdálkodásnál több mint 110 millió forint, a kezeletlen állapotban pedig közel 180 millió forint. Ez majdnem háromszoros eltérés a legjobb és a legrosszabb pálya között.

A különbség oka nem egyetlen tényező, hanem több hatás együttese: elmaradó bevételek, később jelentkező helyreállítási költségek és a növekvő kockázatok. A kezeletlen állapotban fenyegető esetleges erdőtűz ráadásul nemcsak az adott állományban okoz kárt, hanem a környező területeket és infrastruktúrát is veszélyeztetheti.

Miért nem avatkoznak be?

Egyszerű a válasz: mert rövid távon nem tűnik sürgetőnek. A beavatkozás azonnali költséggel jár, ráadásul pénzügyi haszonnal sem kecsegtet. A tétlenség ezzel szemben nem igényel azonnali ráfordítást, ezért könnyen halasztható döntéssé válik.

A kockázatok – például egy erdőtűz vagy az állomány fokozatos leromlása – jellemzően később jelentkeznek, és sokszor nem ugyanabban az időszakban, amikor a döntés megszületik. Ez önmagában is elég ahhoz, hogy háttérbe szoruljanak a mérlegelésben.

Szélesebb kitekintésben ehhez társulnak a sokszor jellemző intézményi és tulajdonosi viszonyok: széttagolt tulajdon, korlátozott erőforrások, valamint az, hogy a folyamatos erdőborításon alapuló kezelés nagyobb szakmai jelenlétet és hosszabb távú gondolkodást igényel.

A költségek látszanak, a haszon nagy része nem

A döntések jellemzően a közvetlen bevételekre és költségekre épülnek. Az erdők által nyújtott egyéb előnyök – például a szénmegkötés, a vízvisszatartás vagy a biodiverzitás – csak részben jelennek meg ebben a mérlegben.

„A gazdálkodó szempontjából a költségek és kockázatok közvetlenek és számszerűek, míg a társadalmi hasznok szétszórtan, illetve időben eltolva jelentkeznek. A magán- és társadalmi optimum eltérése klasszikus piaci kudarchoz vezet: a rendszer nem ösztönzi kellőképpen a közjavakat előállító erdőkezelési módokat” – írják Másfélfokon megjelent cikkükben a szerzők. Ilyen helyzetben könnyen eljutunk oda, hogy a beavatkozás elmarad, még akkor is, ha hosszabb távon ez kedvezőtlenebb állapothoz vezet.

A nemzetközi tapasztalatok szerint ezen különböző ösztönzőkkel lehet változtatni: például olyan rendszerekkel, amelyek a szénmegkötést vagy más ökoszisztéma-szolgáltatásokat támogatások, kvóták formájában közvetlenül is értékké teszik a gazdálkodók számára.

A vizsgálat legfontosabb tanulsága, hogy a telepített, leromló állapotú erdők esetében a tétlenség nem semleges választás. Ami rövid távon halasztható döntésnek tűnik, az hosszabb távon a legkedvezőtlenebb pályát eredményezheti – ökológiai és pénzügyi értelemben egyaránt.