Ezerkilencszáznegyvenhatban nagyapámékat kitelepítették. Azzal a jelszóval, hogy minden német náci. Nagyapám elbujdosott és itthon maradt, mialatt szüleit, testvéreit húszkilós csomagokkal marhavagonokba parancsolták, és útnak indították Németország felé. Nagyapám elbujdosott és itthon maradt, mondván, ő magyar, nem megy innen sehová. Négy év múlva kuláklistára tették, mindenét elvették, és négy gyerekével nekizavarták a semminek, a kilátástalanságnak.
1956-ban Nagyapám kísérte ki Apámat a határsávba. Azt mondta: „Ereggy fiam. Menj. Odaát már várnak. Menj. Innen el kell menni.”
Apám átszaladt a mindent elborító éjszakán, megcsókolta a túloldalon reá váró rokonokat, és tíz perc múlva visszajött, mondván, ő nem tud a mamája nélkül élni. 1982-ben az Avar söröző gesztenyefás, árnyas teraszán ültem apámmal, kezemben a friss érettségivel és az első korsó sörrel, amit megihattam ővele. Apám azt mondta: „Ereggy fiam. Menj. Innen el kell menni. A Kádár is itt fog megrohadni, az oroszok is itt fognak megrohadni. Legalább te élj normális életet.”
Mentem. Felültem a vonatra, megcsókoltam odakint a rokonokat, aztán hazajöttem. Mert nem tudtam a mamám nélkül élni. És a budai Vár nélkül se nagyon… Nem történt az én családommal semmi a XX. században, csak igazságtalanság. Ezzel – felteszem – nem vagyunk egyedül. Meg lehet azt szokni, együtt lehet azzal élni. Ám a XXI. századot nem úgy terveztem kezdeni, hogy elmegyek a hazámból. Ezért kérdezem mindenkitől: megtörténhet-e ez mivelünk? Megtörténhet-e ismét?
Kérdezem először a szocialistákra szavazó honfitársaimat: tényleg ezt akarjátok? És legfőképpen: tényleg elhittétek, amit ígértek nektek? Nem, most ne törődjünk azzal, hogy ők és elődeik mit ígértek évtizedeken át. Csak azt nézzétek, mit ígértek 1994 előtt, s abból mit váltottak valóra, amikor hatalmon voltak. Horn Gyula pártelnök, későbbi miniszterelnök aláírásával fizetett politikai hirdetés jelent meg 1993 nyarán az országos napilapokban. Ebből valók az alábbi mondatok:
„Igazságos közteherviselést, szociális biztonságot! (…) Különösen nagy figyelmet kívánunk fordítani a gyermekes családok helyzetének javítására. Indokoltnak tartjuk, hogy a családi pótlék alanyi jogon járjon és adómentes maradjon. Azt tartjuk igazságosnak, ha a családi pótlék összege közelít a gyermekek nevelésének költségeihez. Kiemelt szociális támogatásra tartjuk érdemesnek a nagycsaládosokat. Emelni kívánjuk a gyermekgondozási segélyt, amelyet állampolgári jogon járó juttatásnak tekintünk.”
Látjátok: alanyi jogon járó családi pótlékot és gyest ígértek nektek. Aztán hatalomra kerültek és elvették tőletek. Amikor pedig az Orbán-kormány visszaadta, ellene érveltek, és nem szavazták meg.
De ígértek mást is. Lássátok:
„Jóléti társadalomhoz modern oktatást! (…) Állami feladat annak biztosítása, hogy mindenki megszerezhesse a középfokú végzettséget, tandíjmentességben és ingyenes tankönyvellátásban részesüljön.”
Látjátok: tandíjmentességet ígértek nektek, majd győztek, és bevezették a tandíjat. Amikor pedig az Orbán-kormány eltörölte, ellene érveltek, és nem szavazták meg. De az Orbán-kormány a tankönyvek áfáját is megszüntette.
És mást is ígértek, azt is lássátok:
„Lakást a kisjövedelműeknek is! (…) Javasoljuk, hogy az állam nyújtson címzett támogatást az önkormányzatoknak lakásépítésre alkalmas, közművesített telkek kialakításához, valamint szociális lakások építéséhez. A fiatalok számára kedvezményes hitelek folyósításával évi harmincezer szerkezetkész lakás felépítését kívánjuk lehetővé tenni.”
Látjátok: kedvezményes lakáshiteleket és szociális bérlakásokat ígértek nektek. Aztán győztek, és nem lett kedvezményes hitel. És 1994 és ’98 között nem épült egyetlen szociális bérlakás sem. Az Orbán-kormány megteremtette a kedvezményes lakáshiteleket, öt százalék alá szorította a hitelkamatokat, és soha nem látott mértékű szociális bérlakás-építési programmal segítette az önkormányzatokat. A szocialisták pedig mindvégig támadták a kormány otthonteremtési programját is.
Már akkor, kormányzásuk idején szemet szúrt az ellenzéknek, hogy ígéreteik és tetteik között szakadék tátong. 1996-ban dr. Surján László interpellációt intézett Horn Gyula miniszterelnökhöz, amelyben azt tudakolta, mikor és hogyan fogja a kormány és a kormányzó párt valóra váltani ígéreteit. Horn Gyula miniszterelnök pedig – írásban! – a következőket válaszolta az interpellációra:
„(…) Ami felvetése érdemét illeti, először is azt kell (…) leszögeznem, hogy egy párt választási programja teljesülésének akkor sincs köze a kormánytagok feladatkörébe tartozó ügyekhez, ha a kormányra került párt programjáról van szó. Ebből következően a Képviselő Úr hozzám intézett kérdései alkotmányosan és házszabályszerűen nem tehetők fel, így azokra válaszolni nem kötelességem. Üdvözlettel: Horn Gyula.”
Surján doktor azonban nem adta fel, és interpellált Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszterhez is. A miniszter úr szintén írásban válaszolt, egyebek mellett így:
„(…) Mivel Képviselő Úr hozzám intézett kérdésében egy párt választási programjának végrehajtását kéri számon, így legnagyobb sajnálatomra erre nem áll módomban válaszolni. Tisztelettel: dr. Medgyessy Péter.”
Jó válaszok ezek, mert könnyen érthetőek. Azt jelentik, hogy amint kormányra kerültünk, nincsen semmi közünk saját választási ígéreteinkhez, saját programunkhoz. Sem nekünk nincs közünk hozzá, sem azoknak, akik megválasztottak.
Szocialistákra szavazó honfitársaim! Amnéziások vagytok? Elfelejtettétek? Vagy nektek mindegy, csak „balhé” legyen? Szocialistákra szavazó honfitársaim! Észrevettétek-e, hogy az elmúlt vasárnap óta semmi mást nem hallunk a szocialistáktól, minthogy folytatni kívánják mindazt, ami az Orbán-kormány tevékenységében jó volt. Folytatni kívánják és kiterjeszteni. Honfitársaim! Hogyan lehetséges az, hogy az elmúlt négy esztendőben egyetlenegyszer sem hallottuk tőlük, hogy van jó is az Orbán-kormány intézkedései között? Vajon miért volt eddig rossz, botrányos, népellenes, országvesztő és a magyar gazdaság számára végzetes, amit az Orbán-kormány tett. S miért lett egyszerre hirtelen annyi folytatásra érdemes, jó dolog az elmúlt négy év kormányzati intézkedései között?
S ha most folytatni akarják, akkor miért nem szavazták meg egyiket sem? Tegyétek fel magatok-nak ezeket a kérdéseket. Tegyétek fel, és válaszoljatok rá…
És ti, SZDSZ-re szavazó honfitársaim, akik között egykori barátaim, haverjaim is vannak (ma már nem vagyunk barátok se, haverok se, ellenségek vagyunk, igazi, őszinte ellenségek), ti tényleg ezt akartátok? Tőletek nem racionális megfontolásokat kérek számon, de érzelmeiteket igen! Ti, egykori rendszerváltó pártként és egy rendszerváltó párt szimpatizánsaiként hogyan néztek szembe a lelkiismerettel? Ez volt a kérdés már 1994-ben is – de akkor nem néztetek szembe ezzel. Kormányozni akartatok. És kormányoztatok. Velük. Milyen volt? Megérte? Nem anyagilag – de politikailag és legfőképpen mentálisan. Politikailag bizonnyal nem. 1990-ben, rendszerváltóként, a kommunisták és volt kommunisták legkíméletlenebb ellenzékeként 21 százalékot kaptatok, és kollaborálással, gyávasággal vádoltátok az MDF-et. Most kitörő üdvrivalgás kísérte a pillanatot, amikor átléptétek a parlamenti küszöböt. És hogyan van a lelketek, egykori barátok, mai ellenségek?
Ezért volt a rendszerváltás? A Kádár előtt görnyedő Medgyessyért? Csehák Juditért? Azért, hogy a XXI. században kormányra kerüljön az egykori MSZMP KB fele? Hogyan tudtok ennyire gyűlölni bennünket – és hogyan tudtátok ennyire megszeretni őket?
És ti hogyan számoltok el a lelkiismerettel, Centrum párti politikusok?
Ti valamennyien Antall József miniszterelnök úr miniszterei, államtitkárai voltatok. Igaz, Kupa úr? Úgy van-e, Kónya Imre? Emlékszel-e, Pusztai Erzsébet? Felfogtátok-e, ha ti nem vagytok, ha ti nem csináltok pártot a választás előtt néhány hónappal, akkor az a négy százalék, ami hozzátok ment, most nem hiányozna a polgári erők oldalán, és hátradőlve várhatnánk a második fordulót…?
És ti, honfitársaim, akik a Centrum pártot támogattátok, számot vetettetek-e azzal, hogy mi következhet be, ha most nem álltok a polgári erők oldalára? Emlékeztek-e, mit kapott Antall József és az MDF az MSZP-től s kiváltképp az SZDSZ-től… Emlékeztek-e ezekre a mondatokra: „Lábszag és Mucsa, vagy szabad demokrata többség”; „ezek akkora bunkók, hogy a feleségeik nem borotválják a hónaljukat”… Emlékeztek nyilván, hogy mi, a Fidesz is akárhányszor estünk a torkotoknak. De akkor arra is emlékezzetek, hogy amikor 1994-ben az MSZP helyett hozzátok közeledtünk, tönkretettek bennünket. Akkor mondta az azóta elhunyt liberális újságíró: „mi vakartunk ki benneteket a szemétből, és mi is fogunk titeket oda visszadobni.” És emlékezzetek arra is: levezekeltük már, amit Antall József ellen elkövettünk. Tegyétek fel magatoknak a kérdést: aki tiszteli, tisztelte Antallt, szavazhat-e Horn Gyula, Kovács László, Medgyessy Péter és a többi pártjára…?
És ti is figyeljetek, Munkáspártra szavazó honfitársaim! Nincsen ezen a világon talán semmi sem, amiben mi egyet tudnánk érteni. Az én világom, a mi világunk nem Kádár János világa. Nem a hideg virsli, meleg sör világa.
De most mégis kérlek benneteket, gondolkozzatok! Mit kaptatok az MSZP-től, és mit kaptatok tőlünk? Gondolkozzatok: milyen emberek azok, akik a bajban egy perc alatt maguk mögött hagyják és megtagadják Marxukat, Leninüket és pártjukat, de ami mozdítható, azt viszik, azt ellopják. Arról ne vitatkozzunk, hogy Kádár idején jobb volt-e, mert erről nem tudjuk meggyőzni egymást. De emlékezzetek és mérlegeljétek, mikor volt jobb: Horn alatt vagy Orbán alatt? Kitől várhattok ti többet? A multinacionális tőke érdekeit a nemzet érdekei elé helyező MSZP-től és SZDSZ-től, vagy attól a Fidesz–MDF-től, amelyik a legtöbb konfliktust éppen azért vállalta belföldön és külföldön egyaránt, mert nem volt hajlandó kiszolgálni a globális tőke érdekeit, nem tett eleget a multinacionális vállalatok minden parancsának és igényének.
Gondoljátok végig ti is, és az MSZP-re szavazó nyugdíjasok is, mi lesz a gáz árával! Most tagadják, hogy emelni fogják? Persze, hogy tagadják.
De Medgyessy Péter a Reuters hírügynökségnek 2001. július 20-án, pénteken adott interjújában már ezt mondta: „nem ért egyet a kormány energiaár-emelési politikájával sem. Mint mondta: a szocialista párt az infláció csökkentéséért küzd, és nem kíván rejtett inflációs nyomást gerjeszteni, az árakba beavatkozni.”
Azt mondta Medgyessy, honfitársaim, hogy az MSZP nem kíván az árakba beavatkozni. Igen, mert az Orbán-kormány beavatkozott, kétségtelenül. Így például nem engedte meg, hogy a gáz fogyasztói ára 40 százalékkal emelkedjék, így érve el a piaci szintet, mert az Orbán-kormánynak van fontosabb is a piacnál. Az MSZP–SZDSZ szövetségnek pedig nincsen. S az idézett 2001-es Medgyessy-interjú óta Horn Gyula már megmondta kereken: bizony felemelik a gáz árát 40 százalékkal. Aztán azt mondták, hogy csak a nagyfogyasztóknak emelik fel. De tudjátok-e munkáspárti honfitársaim, nyugdíjas honfitársaim, a lakótelepeket is mind-mind ezek a nagyfogyasztók látják el gázzal…?
És végül hozzátok szólok, kisgazda honfitársaim! Bizony, most a föld népének, a falunak, a földbe állt drága magyar parasztnak kell megvédenie ezt az országot! Most ti jöttök, ti, Az elsodort falu népe… Az elmúlt évtizedek, a XX. század leginkább megnyomorítottjai és megalázottjai. Akikre mindig számíthatott ez a nemzet. Akik lövészárkokba fagytatok a nagy háborúkban, és végül még szégyenkeznetek is kellett. Akiktől elvettek mindent azok szellemi és családi ősei, akik most megpróbálnak visszakapaszkodni a hatalomba. Most ti jöttök, csöndes népem. Ti, akik mindent eltűrtök – de csak egy ideig… Rajtatok áll most sok minden. A jövő, a remény, a hit, a lehetőség – az ország. Gyertek, és segítsetek! Ne engedjétek, hogy a budapesti slum döntse el megint Magyarország sorsát!
Honfitársaim!
Most azt mondják nektek, hogy ez a kormány kettészakítja az országot, és az ország egyik felétől akarja megvédeni az országot. Jusson eszetekbe: az elmúlt négy évben semmi mást nem mondtak, minthogy meg kell védeni az országot mitőlünk. Meg kell védeni az országot és a demokráciát az ország egyik felétől. Akkor nem zavarta őket ez a hang.
Az SZDSZ kampánynyitó nagygyűlésén e szavakkal fordult hallgatóságához Tamás Gáspár Miklós. Védte tőlünk a hont.
Nekik lehet. Most azt mondják, nem mehet egymillió ember az utcára. Mert az veszélyes.
Amikor Berlusconi ellen tüntetett a minap egymillió ember, akkor ünnepeltek – a demokrácia ünnepéről beszéltek. A törvénytelen, antidemokratikus taxisblokád idején a barikádok tetejére álltak, hátha lehet kormányt buktatni fél év után is. És akkor is a demokrácia ünnepéről beszéltek.
Honfitársaim!
Hazudnak. Akkor is, ha kérdeznek.
Gondolkodjatok, mérlegeljetek, alaposan.
Még soha sem volt ekkora a tét.
A hazánkról, a lelkünkről van szó. Mert a lelkünket akarják, megint.
Ne adjuk oda nekik.
Ha odaadjuk, megérdemeljük…
Holnap jön az igazi tél!