időjárás 2°C Taksony 2022. november 29.
logo

Hol nemzet süllyed el?

Kristóf Attila
2006.12.12. 23:00

Tévednénk, ha a heves társadalmi mozgásokból azt a következtetést vonnánk le, hogy jelenleg a magyar belpolitikában két nagy párt csatája zajlik. Még mélyebb volna tévedésünk, ha a közelmúlt és a közeljövő drasztikus eseményeit Orbán–Gyurcsány-párviadalaként fognánk fel, s netán az jutna gyarló eszünkbe, hogy összebékülésükkel, a „haza érdekében” történő kiegyezésükkel rendbe jönnének a dolgok.
Tűz és víz egymásra találásából nem jön létre más, mint üszök és hamu.
Annak, aki politikai térnyerés szándékával békéről és kölcsönös méltányosságról beszél, „lövése sincs” arról, mekkora a baj, és milyen mély, milyen magától való és természetes az a törésvonal, amely különböző identitású hazánkfiait egymástól elválasztja.
Az SZDSZ Kuncze-féle maradéka nem békülékeny. Mivel rég eldöntötte már, hogy a kondérnál a helye, nem képvisel semmiféle népréteget, nem hordoz ballasztként nemzeti és egyéb eszményeket, csak a martalékra ügyel, amit a megkeveredett és megtévesztett választók jóvoltából, főként Budapesten, megkaparinthat. Hosszú agóniája agresszív és mohó. Az MDF nagyaszszonya viszont úgy jár-kel a magyar politika és média labirintusában, mint Aliz csodaországban. Számos békét hirdető társával együtt, akik hittel bizonygatják, hogy ők szeretik leginkább Magyarországot, úgy tesz, mintha nem tudná, miféle kulturális, ideológiai és létküzdelemről van szó ismét, s mire int ebben a permanensen nyomorú helyzetben az „antalli örökség”. Az sem világos, ki kit vezet az orránál fogva az MDF-ben, sőt az sem, hogy belső vagy külső-e az a kéz. Lehet persze, hogy Dávid Ibolya éppenséggel „fehérek közt egy európai”. Abban az értelmezésben, hogy Európa nem érti Magyarországot, sőt olykor a saját identitásáról is megfeledkezik.
A Fidesz Antall József halála és a Magyar Demokrata Fórum elgyengülése után vállalta a jobboldali, nemzeti, konzervatív–liberális érzelmű polgárok képviseletét. Ez a párt és a személyes politikai ambíciók szempontjából is okos, pragmatikus lépés volt, de egyáltalán nem jelenti azt, hogy azokat az értékeket, vonzalmakat és elkötelezettségeket, amelyek Magyarország népességének jelentős részét az adott ideákhoz sorolják, Orbánék hozták volna létre vagy fedezték volna fel. Ők a rokon, de szétszórt érzelmekben rejlő politikai erőt összegezték és próbálják egyben tartani. Ezt a nemzeti energiát a szocialista rendszer már-már elölte (természetesen az antalli eszmélés után), a Fidesz érdemének tudhatjuk be a szervezett újjászületést. Az egyik oldalról nézve Orbán Viktor nagy, felszabadító tette ez, míg a szocialisták szemszögéből botrány és veszedelem, a hitszegő Kunczééból pedig hitszegés. De bármit állít és szuggerál a baloldal, kétségtelen, hogy nem Orbán ismételt hatalomra kerülése a tét, hanem a polgári, nemzeti, keresztény értékek fennmaradása és megszilárdulása, a szocialista hatalmi hegemónia és gőg megtörése.
Orbán személye leginkább tehetsége és elszántsága miatt került a progresszív gyűlölet fókuszába. A kérdés már rég nem az, kinek van igaza és ki hazudik, ki demokrata és ki despota. Ez elvileg és erkölcsileg eldőlt akkor, amikor a szocialista rendszer csődöt mondott, csődöt jelentett, s időlegesen kész volt beismerni rémtetteit. Az elmúlt tizenhat év azonban bizonyította, hogy a csőd és a beismerés valójában nem sokat jelent, a hidrának számos feje van, s csak egy eszement képmutató nevezhet ebből egyet-egyet büszkeségnek és bátorságnak.
A hosszú ideje regnáló és fluktuáló magyar baloldal, jelesül a mindenkori kommunista (szocialista) párt, történelmi távlatokban sem tud felmutatni egyetlen erkölcsileg feddhetetlen vezető politikust. Még időszakos mártírjai is hiteltelenek. Aki nem, az éppen a szakítás tragikumában igazult meg. A mi szempontunkból és a jövő szempontjából túl mindezen, azt szükséges megvizsgálnunk, vajon a Fidesz mint az egyetlen kellő súllyal bíró, antikommunista jobbközép párt megfelelően látta, látja-e el a magyar polgári középrétegek érdekképviseletét, sikerrel szolgálja-e a nemzeti érdekeket, politikai szervezetként optimális hatékonysággal ténykedik-e, vagy teszem azt, az utóbbi tizenhat év legnagyobb kihívásával, a Gyurcsány-jelenséggel szemben esélytelen és tehetetlen.
Esélynek itt azt neveznénk, ha Gyurcsány távozna a hatalomból, s a polgárok nagyobbik része rádöbbenne a hazugságokból kibontakozó igazságra, arra, hogy az MSZP jelenlegi formájában és tartalmában, személyi öszszetételében alkalmatlan az ország kormányzására. Ez az esély egyelőre várat magára; úgy néz ki, hogy Gyurcsány mint valami fosszília, a hatalomba ragadt, a szocialisták a bukástól való féltükben, a morális megsemmisülést is vállalva, bíznak bonyolult, gátlástalanul ötletes személyiségében. A magyar populáció egy része sem tekinti lényegesnek az erkölcsi szempontokat. Éppen ez jelenti a régóta működő európai demokráciákkal szembeni különbségünket, szomorú másságunkat. A képmutató, hazug iránti bizalom huszadik századi nemzeti örökségünk.
A Fideszt ebben tehát semmiképpen sem marasztalhatjuk el, de hibátlannak sem tekinthetjük. Hibátlan politika és politikus eleve nincs, különösen nincs kiélezett helyzetben. Ezzel együtt minden adat és körülmény azt látszik bizonyítani, hogy a polgári kormány jobb teljesítményt nyújtott a szocialista kormányoknál, különösen a Medgyessy-, majd Gyurcsány-produkciónál. A tragikomikus ebben az, hogy Orbán 2002-ben jó kormányzás után veszítette el a választásokat. Ez a paradoxon magyarázatra szorul. Véleményem szerint a hatalomban kissé felhígult Fidesz elsősorban abban hibázott, hogy úgy viselkedett, mintha szilárd demokráciában élnénk, ahol hosszabb távon az erők kiegyenlítődnek, és a váltógazdaság természetes módon működik, ahol a sajtó elfogulatlanul mérlegel, s a balfogásokat, vétkeket és önzéseket nem egyoldalúan nagyítja fel, s nem szolgálja szervezetten és gátlástalanul a baloldali stratégiát. A hatalomra került fiatal demokratáknál némi önhittség volt megfigyelhető, s az a tévképzet, hogy a teljesítmény a választások során elnyeri jutalmát. Ez a fokozott önbizalom, amely esetleg úgy vélte, hogy nem szorul külső, intellektuális segítségre, a szocialisták képmutató, szerény cinizmusával s hatalmas gazdasági, pénzügyi, értelmiségi túlsúlyával találkozott, és a baloldali média fortélyos ellenszenvébe ütközött. Orbán Viktor mondhatni sokat kormányzott, és keveset kommunikált. A szocialistáknak, s különösképpen Gyurcsánynak a választás előtti szituációkban eszükbe sem jutott kormányozni, csak a kommunikációval törődtek. Ebben Gyurcsány – ahogy Debreczeni könyvéből értesültünk – felettébb innovatív volt, s híján az erkölcsi skrupulusoknak, hitelesen megtévesztő. Saját bevallása szerint sem kormányzott, de jól, tudatosan hazudott. Életveszélyes voltát a Fidesz valószínűleg elkésve ismerte fel.
Az a felfogása és az a taktikája pedig, amely arra törekedett, hogy az ellenfél hazugságait túllicitálja, a magyar sajtó sajátos jellegéből eredendően is meddő maradt. Épp ésszel be kell látnunk, hogy a Fidesz a 2006-os választási küzdelem során abban a tévhitben ringott, hogy a szocialisták ígérgetős módszereit és negatív kampányát átvéve győzni lehet. Így főleg
a plakátháború során nyilvánvaló, ügyetlen túlzásokat engedett meg magának (rosszabbul élünk, mint négy éve! stb.), amikor a puszta igazság elegendő lett volna. Ráadásul a kampány manuálisnak és rutinszerűnek tekinthető részét elhibázta. Zárórendezvényén riasztó bornírtságok hangzottak el. Hát nem figyelemre méltó, hogy egy-egy kongresszus után a Fidesszel rokonszenvezők tábora általában csökkeni kezd?
De: amíg a polgári oldal nagy pártja talán csak sokat hibázott, addig Gyurcsány és csapata hazugságot halmozott hazugságra, megtévesztve választóit, így lényegében megcsúfolta a demokráciát. Végül, a főhatalmat ismét megkaparintva, Magyarországon uralkodóvá tette azt az anakronizmust, amit jobb szó híján posztkommunizmusnak nevezünk. Amikor pedig az igazság egy része felszínre tört, a Gyurcsány-féle hálózat a demokrácia leglényegesebb elemeit rúgta fel, s hiába, hogy csúful elveszítette az önkormányzati választásokat, büszkén és erőszakosan regnál mindmostanáig, felidézve az önkény korát.
Kérdés, mit hoz a jövő, miután a Fidesz mindent megtett, s ehhez hatalmas tömegtámogatást kapott, hogy Gyurcsány távozzon a hatalomból, a miniszterelnök pedig arcátlanul, habitusán mit sem változtatva a helyén maradt.
Természetesen Orbánék nélkül a magyar parlamentáris demokrácia kiüresedne. Mindazok, akik jelenleg erkölcsi felháborodást éreznek, és pozitív tettvágyat árulnak el, politikai irányítás nélkül maradnának. Csalódásba és undorba süllyedne az ország lakosságának mintegy fele. Mi a teendő tehát?
Visszatérve kezdeti gondolatunkhoz: nem a Fidesz és az MSZP, nem Orbán és Gyurcsány küzdelme ez, hanem mindannyiunké. Ezért, bár én is szeretem a szimbolikus Magyarországot, nem hiszek a megbékélésben, nem írok a „csendes többség” nevében levelezőlapot, sőt abban sem hiszek, hogy Európa kihúz bennünket a bajból. A folyamatos, szilárd ellenállásban és a nyilvánvaló erkölcsi fölényben, kitartásban van minden reményünk. Abban, hogy az igazság előbb-utóbb a hazugság fölé kerekedik, az erkölcsi rend helyreáll. Ez nemcsak a Fideszen és az emberfeletti erőfeszítésekre predesztinált Orbán Viktoron múlik, hanem mindannyiunkon, akik itt élünk, s őrizzük annak a reménynek fogyó melegét, amely a rendszerváltozással, úgy tűnt, ránk köszöntött. Eközben tudnunk kell, hogy az őszi önkormányzati választásokon bekövetkezett elsöprő jobboldali győzelem nem csupán s talán nem is elsősorban a Fidesz érdeme. Sokkal inkább az emberek hazugságok által sértett és aktivizált önérzetének megnyilvánulása, és a rádöbbenés, hogy igazság és erkölcs nélkül nincs jólét, béke, demokrácia. A választási győzelem s az őszi történések során tapasztalt emberi-nemzeti szolidaritás a Fidesz vezető politikusait nem csupán büszkeséggel töltheti el, hanem szerénységre is kötelezheti. Az ő létezésük, tevékenységük, emberi tartásuk jelentheti az erkölcs és a rend pozitív pólusát.
Nem alaptalan a figyelmeztetés: ha Gyurcsány Ferenc még négy évig hatalmon marad, a szocialisták által képviselt „erkölcsi rend” ismét egyeduralomra jut, akkor Magyarországnak befellegzett.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.