A Fidesz válságának anatómiája

A kormánypártok szerencséjére a tőlük elfordulók sosem szavaznak baloldali, liberális pártokra.

Minden néppártnak megvannak a maga korlátai; ha ezeken túllép, elveszíti politikai identitását és vonzóképességét. Az ellentétes érdekű gazdasági támogatók és az eltérő értékrendet valló társadalmi csoportok egy pártba terelése csak ideiglenesen lehet eredményes, egy idő után az ellentétek kiéleződése elkerülhetetlen. Ez nem rendszerhiba, mert az ilyen struktúrájú szervezetekben csak idő kérdése a feszültségek manifesztálódása. Mindezt tovább bonyolítja a személyi ambíciók megjelenése, mert Orbán Viktor vezető szerepe látszólag megkérdőjelezhetetlen, de ez nem jelenti azt, hogy ne akadnának olyanok, akik hosszabb távon szeretnék átvenni a helyét. Amíg ennek nincs meg a realitása, addig kíméletlen harc folyik Orbán bizalmának elnyeréséért, illetve a bekerülésért abba a körbe, ahonnan elképzelhető, hogy Orbán helyébe lehet lépni.

A jövő önjelölt emberei – céljaik elérése érdekében – kénytelenek szolgai alázattal viszonyulni Orbánhoz, emiatt csak meghatározott korlátok között tevékenykedhetnek, és önmaguk alkalmasságának a kérdését sem tudják nyíltan felvállalni, illetve deklarálni. Ezért hosszabb távon szándékuk ellenére másodrangú, csak végrehajtásra alkalmas politikusnak tűnnek. Ezt jó néhányan rendkívül nehezen viselik, de ebben a helyzetben az Orbán-ellenes indulatokat is egymás ellen fordítják. Így senki sem érezheti magát biztonságban: nemcsak Orbán jóindulatát kell megnyerniük, de a riválisok elleni harcra is sok energiát kell fordítaniuk, természetesen úgy, hogy a jobboldali közösség nagy része ebből ne vegyen észre semmit, sőt továbbra is azt kell hinniük, hogy a Fidesz olyan egységes párt, amelynek vezetői egymásért dolgozó személyiségek.

A látszat fenntartása egyre nehezebb, a különböző ellentétes érdekek és elképzelések egyre gyakrabban kapnak nyilvánosságot, miközben az is egyre nehezebben megválaszolható kérdés, hogy a Fidesz tulajdonképpen milyen értékrendet és jövőképet képvisel. Néhány politikus kijelentése és döntése, a Fidesz körüli intézmények pragmatikus szellemisége és alacsony intellektuális színvonala sok kérdést vet fel. Az erkölcsi szempontokat kizáró politizálás nem egy nemzeti, jobboldali párt jellemzője. A politikai tevékenység misztifikálása és heroizálása szánalmas törekvés, amely mögött félművelt, törtető, exhibicionista emberek önértékelési zavara áll. Az önmaguk szobrát építők ugyanolyan nevetségesek, mint kiszolgálóik és váltakozó számú rajongójuk. A politika nem az érzelmek világa, az érzelmi kötődés ebben a szférában általában a társadalmi szocializáció különböző zavaraira utaló tény.

További kérdéseket vet fel a Fidesz jó néhány vezető politikusának nehezen magyarázható gazdagodása, illetve a párt holdudvarához tartozók gyors, sokszor irracionális vagyonosodása. A neofita újgazdagok életvitele és ízlésvilága sokszor egészen megdöbbentő. Ezek materiális, könnyen érthető és dekódolható dolgok, amelyek egy tradicionálisan szegény társadalomban tovább rombolják a politikai osztály egészének presztízsét és hitelességét. A kádárizmus és az MSZP–SZDSZ-kormányok idején a korrupció a társadalom egyik szervező elve és működtetési módja volt. Ezért sokkolja a jobboldali közösséget e jelenség újbóli megjelenése napjainkban.

Ha a politikai osztály jobboldali része feladja erkölcsi meggyőződését és koherens jobboldali értékrendjét, akkor tovább növekedhet a Fidesz mint néppárt, de ez már nem fogja élvezni a nemzeti-jobboldali szavazóbázis nagy részének támogatását. Akkor tovább növekszik a politikából kiábrándultak száma, és a csalódottság otthon tartja az embereket. Nem foglalkoznak többé közügyekkel, nem szavaznak pártokra. A Fidesznek óriási szerencséje, hogy a tőle elfordulók nagy része – éppen erkölcsi megfontolások miatt – sohasem fog baloldaliakra vagy liberálisokra szavazni.

A Fidesz történetének legnagyobb kihívása előtt áll. A jelenlegi sodródás és improvizálás folytatódása esetén – az elért gazdasági eredmények ellenére! – a párt képtelen lesz a centrális erőtér megtartására és ellenőrzésére, ennek következtében nem lesz az országban olyan legitim hatalmi erő, amely képes lenne a társadalmi stabilitás fenntartására.

A szükséges megújulásnak alapvető feltétele, hogy a párt vegye komolyan a nemzeti-jobboldali értékrendet, térjen vissza a polgári Magyarország megvalósításának félbemaradt programjához, vállalja fel és képviselje hitelesen a többségi társadalom értékrendjét. Ha egy párt nagyvonalúan eltekint a volt kommunisták múltjától, az nem nevezhető antikommunista pártnak. Ha az intézkedések egy részénél hiányzik az erkölcsi szempontok érvényesítése, az tovább gyorsítja az erodálódás folyamatát. Ha egy kormány figyelmen kívül hagyja támogatói döntő többségének értékrendjét, akaratát és szokásait, az hosszabb távon bukásra van ítélve.

A politikai termékekkel való kufárkodás, a néhány szó ismétléséből álló, teljesen lebutított kommunikációs stratégia a szellemileg már leépült amerikai tömegtársadalomban lehet sikeres, de a magyarországi jobboldali, nemzeti közösség még mindig érték-, és csak másodsorban érdekközösség. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy a jelenlegi – sokszor műveletlenségről árulkodó – arrogáns és cinikus kormányzati kommunikációs stílust szinte az egész jobboldal elutasítja. Ebben a szférában a hitelesség helyreállítása személycserék nélkül elképzelhetetlen. Az állampolgárok lenézése, a valamit valamiért elvének kormányszintű érvényesítése a társadalompszichológiai folyamatok és a jobboldali identitás felületes ismeretére vezethető vissza.

A következő három évben a Fidesznek meg kell újulnia. Az eddigi nagyképű kormányzati kommunikációs stratégia helyett szerény, mértéktartó, tényeken alapuló és szolgálatkész stílusra van szükség, amely eleve kizárja az állampolgárok és a médiumok lenézésének és megvetésének vádját. Vissza kell szerezni a megingott közbizalmat és azt az egymillió szavazót, aki az elmúlt egy évben elfordult a párttól. A mostani válságjelenségek higgadt, tárgyszerű elemzéséből levonható tanulságok alkalmazása még időben véget vethet a sokakat aggódással eltöltő erodálódási folyamatoknak.

Úgy tűnik, hogy a Fidesz és a kormány jelenlegi kommunikációs stílusa nem találkozik a jobboldali közösség által elvárt értékközpontú politizálással. Az angol marketingszakemberektől lopott, rossz kommunikációs panelek – mint a „keményen dolgozó kisemberek” – szánalmas ismételgetése csak fokozza a kiábrándultságot. A polgári Magyarország híveitől kissé idegen ez az elavult – és végső soron középosztály-ellenes –, primitív, álplebejus magatartás. Nem valószínű, hogy a Fidesz vezetői közül bárki „kisember” szeretne lenni.

Orbán Viktor politikai pályafutásának egyik legnagyobb kihívása előtt áll. Világossá kell tennie, hogy a nemzeti szuverenitás megőrzését és a polgárosodásban megnyilvánuló társadalomfejlődés lehetőségét a legzavarosabb történelmi időszakban is képes biztosítani. De ezen túl a globalista–atlantista erők elleni harc mellett pártja pragmatista–technicista irányzatára is figyelnie kell. Mert a kormánykerék nemkívánatos elfordítása után a hajótest is irányt vált.

És akkor már késő!