Széchenyi István képzelt intelmei a digitális korra

A mai gazdaság kísértetiesen hasonló folyamatokon megy keresztül, mint a XIX. század iparosításának idején.

Ennek az időszaknak Magyarország szempontjából legjelentősebb gondolkodója volt gróf Széchenyi István, aki képes volt rendszerszinten átlátni a folyamatokat, felmérni az akkori Magyarország lehetőségeit, képességeit, kitörési pontjait, és végig is tudta vinni az ország modernizációs tervét. A Magyar Tudományos Akadémia alapítása mellett a folyók szabályozása, a dunai gőzhajózás, hengermalom építése, hídépítés, kereskedelmi bank alapítása is fűződik a nevéhez, de a bortermelés, sőt a selyemhernyó-tenyésztés fejlesztése is. Hitt a gazdasági modernizációban mint a társadalmat előremozdító erőben, fontosnak tartotta a tőkepiacokat, a versenyképességet és a nemzetköziséget.

Milyen Magyarországot szeretnénk? És mit kellene tenni azért, hogy ez az ország megszülessen? És a legfontosabb: hogyan? Kövesse a Magyar Nemzet új vitacikksorozatát!

Élhető, modern Magyarország. Nagyon röviden fogalmazva ez az a hely, ahol a legtöbben élni szeretnénk. Hogy ez miképpen érhető el, arról beszélni kell. A hogyan ugyanis itt a legfontosabb kérdés. Erről szól az a vitacikksorozat, amelyet ma indított el a Magyar Nemzet: a különféle szakmák és hivatások jeles képviselői a hogyanra keresik a választ.

Nem volt – lesz. Ez a címe új sorozatunknak, amelyben az első cikket Pogátsa Zoltán közgazdász jegyzi.

Széchenyi már nem láthatta, de a XIX. század második felében a gőzgép és a gyáripar fejlődését a motorizáció és az elektromosság újabb szintre emelte. A gazdaság örökre megváltozott. Ma már elképzelhetetlen a legprimitívebb vállalkozás is elektromosság vagy gépjárművek nélkül, nem lehetséges sem piaci, sem állami tevékenység az ipari forradalom eredményeinek elfogadása nélkül. Talán nem meglepő a következő lépés sem: az információs technológia, a számítástechnika, a mobilhálózatok, az internet, a szoftverek, a programozás a következő, elsöprő jelentőségű fokozatot jelentette az ipari forradalomban. Ahogyan a gőzgépről és az elektromosságról is vitatkoztak, úgy lehet az internetről és az informatikáról is vitatkozni, de egy biztos: kimaradni belőle nem lehet. Az is tévhit, hogy az internet a jövőt változtatja meg, ugyanis a 90-es évek óta velünk lévő gazdaságformáló erő nemcsak a médiafogyasztási szokásokat alakította át, de valójában a gazdasági élet szövetévé vált: nincs versenyképes üzlet, nincs hatékony termelés, nincs eredményes értékesítés technika nélkül. Ennek oka egyszerűen az, hogy van, aki használja. Ahogyan a lóval történő szántást választó gazda is több földet tudott művelni a kézi munkásnál, úgy a digitális technológiák is behozhatatlan versenyelőnyt jelentenek, de immár az élet minden területén.

A modern technika nem túl gyakran említett hatása, hogy az eszközök előállítása és hozzáférhetősége egyre szélesebb körűvé válik, emellett egyre olcsóbb is lesz. Az infrastruktúra és a kommunikáció is univerzálissá vált, ma bárki indíthat Mátészalkáról is olyan vállalkozást, amely a világ 170 országába szállít termékeket. Annak sincs akadálya, hogy egy néhány amerikai egyetemista által alapított vállalkozás – a Facebook – pár év alatt a magyar reklámpiac meghatározó szereplője legyen úgy, hogy a cégvezető soha nem is járt ebben az országban – mindössze egy pulikutyáért és egy finom ebédért látogatott ide később.

A távolságok eltűnnek, az erőforrások pedig bárki által hozzáférhetők, így egyetlen nyersanyag maradt, ami végtelenül felértékelődik: a humán tőke. A jó szakember, a tehetséges vállalkozó, a kreatív elme és az újítóképesség lett minden ország legféltettebb kincse. Az elmúlt két évtizedben két olyan ország volt, amely mindent feltett ennek az erőforrásnak a fejlesztésére, és az oktatásra, valamint a technikai innováció segítésére költött rengeteg pénzt: ez Finnország és Dél-Korea. Mindkét ország látványos jelentőségre tett szert a világgazdaságban az elmúlt két évtizedben.

Magyarország is mindig büszke volt a tudósaira. A politika részéről tapasztalható idegenkedés a technikától jelenthetné azt, hogy az informatika gazdaságformáló erővé válásával erre a büszkeségre kevesebb okuk lesz a magyaroknak, de a valóság az, hogy az EU országain belül Magyarországon az egyik legnagyobb az infokommunikációs vállalatok részesedése a bruttó hozzáadott értéken (GVA) belül: több mint 13 százalék. Foglalkoztatási oldalon is jelentősek az eredmények, az informatika hazánkban az egyik legnagyobb foglalkoztató, több mint 300 ezer dolgozó közvetlenül általa keresi a kenyerét.

Magyarország jó érzékkel mozdul ebbe az irányba, a magyar tudat jól érzi a trendeket. Pár évvel ezelőtt az internet kevesek játéka volt, ma már minden folyamat alapja. Pár évvel ezelőtt az informatika kiszolgálótevékenység volt a vállalatoknál, most minden üzleti folyamat részese. A globális információs hálózatok átalakítják a világot, nem kímélve semmit, újraszervezve az ipart, a mezőgazdaságot, a médiát, a marketinget, a gyártást, a termelést, a szolgáltatásokat, a kommunikációt és a társadalmi szabályokat is.

Fókuszált programokkal, az akadályok elhárításával több területen globális jelentőségűt tud alkotni egy kis ország ambiciózus vállalata is. Magyarország méreténél fogva a trendeket nem képes meghatározni, jelenleg azonban a legfontosabb tőke a szellemi kapacitás, illetőleg az, hogy ki képes a mindenki számára elérhető elemeket a legjobban összerakni. Tovább lehet lépni, nemzetközi szinten is lehet kiemelkedőt alkotni, de ehhez kell egy közös, határozott akarat, digitális iparpolitika, digitális gazdasági stratégia. Enélkül a lehetőség nem válik valósággá.

Németország önmaga kárán tanulta meg a globális gazdaság szabályait. Húsz évvel ezelőtt a telekommunikációs iparág legfejlettebb szereplőjének számított, bízott piaci pozícióiban. Szinte a semmiből érkeztek a távol-keleti kihívók, felpörgetve a fejlődés ütemét, mérnökeikkel, tudósaikkal és kereskedőikkel hamar lemorzsolva a kényelmes szereplőket. Húsz éve Németországban 200 ezer ember dolgozott a telekommunikációs iparban, ma csak 20 ezer. Az új kihívók nem szégyellik ellesni a jó praktikákat, lemásolni és még jobban, olcsóbban megcsinálni ugyanazt.

A fejlődés következő ütemét már Németország sem hagyja szó nélkül: most az ipari gyártás, gépgyártás, autógyártás áll megdöbbentő változások előtt, ami a német gazdaság hajtóereje, az exportjuk fő eleme. Németország egységes gazdasági stratégiát hirdetett ennek a területnek a megújítására, amit nem előnyszerzésként, hanem a túlélés zálogaként értékelnek. Ipari internet vagy ipar 4.0 néven ismerhető meg az a diszciplína, amely a gyártásban részt vevő gépeket, munkadarabokat, eszközöket és rendszereket egy intelligens hálózatban köti össze az értéklánc teljes egészében. A gépek autonóm döntéseket hoznak, a logisztika önszerveződővé válik, és képes lesz a váratlan események kezelésére. Minden valószínűség szerint hamarosan a világ teljes gyárkapacitása egyetlen óriási, komplex hálózattá áll össze. Pontosan úgy, ahogy a virtuális térben ez már megtörtént.

A digitális átalakulást követően a világ iparában nem léteznek régifajta, a hálózatból kimaradó gyárak, ahogyan ma sincs már olyan üzem, ahol ne volna elektromosság. Hagyományőrző céllal megjelenhetnek a gyárskanzenek. Egészen új városrendezési koncepciók is születhetnek, kiürülhetnek azok az ipari és kereskedelmi parkok, amelyek abból a kényszerből épültek, hogy az őket üzemeltető embereknek egy helyen kell dolgozniuk. Ez legalább akkora meglepetés lesz a világnak, mint a folyón felfelé is gyorsan szállítani képes gőzhajó vagy a távíróval másodpercek alatt száz kilométerekre eljuttatott üzenetek.

Mit tesz vajon ebben a helyzetben Magyarország? Mit javasolna most az ország sorsáért aggódó Széchenyi? Bizonyára felhívná a figyelmet arra, hogy a piaci verseny globálissá vált, és észrevenné, hogy a régió több országában is jelen lévő vállalatok képesek egy központból hatékonyabban ellátni a működést, mint korábban. Ennek semmi köze egy adott ország aktuálpolitikai helyzetéhez, egyszerűen a vállalatok internetet használnak, így a döntéseket egy helyen hozzák meg, majd sok helyen hajtják végre. Ez a jelenség a szolgáltatások területén a leglátványosabb, de a gyártásban is megtalálható. A növekedési lehetőségeket, a piacszerzést így nem önmagunkhoz mérve kell vizsgálni. Vietnam, Azerbajdzsán, Egyiptom nemcsak exportpiac, de versenytárs is lehet sok területen.

Arra is biztosan figyelmeztetne a digitális kor Hídembere, hogy ne kapaszkodjunk bele olyan iparágakba, amelyekben nincs relevanciánk. És nem azért, mert nem tőlünk várják a kőolaj-kitermelés vagy a tengeri hajózás megreformálását, hiszen Észtországot sem tekintette senki telekommunikációs újítónak, a Skype mégis ottani ötlet és fejlesztés. Az ok, ami miatt az előrelépéshez érdemes mégis a hátunk mögé nézni, nem más, mint hogy az innováció soha nem a technika embereitől jön, hanem azoktól, akik a problémákat látják. Problémát pedig az lát, aki dolgozik, és szakértelme van egy területen; aki kritikus, de gyakorlatias szemmel tud vizsgálódni. Magyarországon van múltja a gépgyártásnak, ma már van tapasztalatunk az autógyártást és az elektronikai gyártást kiszolgáló iparban, hagyományos erősségnek érezzük a mezőgazdaságot, minden probléma ellenére rendkívüli lehetőségek rejlenek az egészségügyben, és nem utolsósorban van referenciánk matematikában, fizikában és gyógyszergyártásban is. A technikai alapokon nyugvó újításokkal ezeken a területeken tudnánk nagyot ugrani az iparágak házasítása révén, akár középvállalatoknak is lenne terük világszinten meghatározó versenyzővé válni.

Ha a legfrissebb eredményeinket nézzük, akkor éppen ilyen sikerekről lehet beszámolni. A legismertebb magyar startup, a Prezi a Microsoft prezentációs szoftverének kihívója. Az NNG ma már vezető beszállító a gyári autós navigációk piacán, több tucat autómárkában találkozhatunk a magyar fejlesztéssel. A Balabit a már említett digitalizálódó vállalatirányítás területén kezd megkerülhetetlen IT biztonsági szállító lenni. A miskolci IND felvásárlását követően a globális Misys banki informatikai és mobilbanki kutatóbázisa lett, a világ 1800 pénzintézetéhez juthatnak el a borsodi programkódok.

Közben sorba állnak már olyan szereplők is, amik most gyújtják be a rakétákat: van olyan magyar cég, amely kaliforniai szőlőültetvényekre vigyáz, hamarosan az amerikai csecsemők lázát egy magyar csapat vezeték nélküli szenzora mérheti folyamatosan, de a magyar útdíjrendszer iránt is érdeklődnek déli szomszédaink, és nem utolsósorban: a svájci CERN részecskegyorsítóban keletkező adatok biztonsági mentése is a budai hegyekben történik. Sajnos a példákat nem tudjuk a végtelenségig sorolni, egyelőre alig néhány tucat említésre méltó magyar megoldás működik.

Pedig ezernyi probléma van a világban, ami keresi újító „nagyhatalmait”, de minden problémára a világ minden tájáról startolnak a lelkes és tehetséges innovátorok. Az iparági tapasztalatok mellett előnyünkre válhat, ha a 2020-ig rendelkezésre álló EU-s innovációs forrásokat célzottan, koncentráltan az olyan kiemelt célokra fordítjuk, mint például az ipari internet. Hátrány ugyanakkor a romokban heverő oktatási rendszer, ami minden gazdasági teljesítmény alapja. Itt nemcsak kemény tudásról beszélünk, nemcsak a szakma precíz ismeretéről, hanem az új módszerekre való nyitottságról, a rugalmasságról, a fejlődés, alkalmazkodás iránti igényről, a nyelvtudásról, a projektszemléletről és a csapatmunkára való készségről. Ez utóbbi nem igazán jellemző a magyar munkaerőre, pedig nagy szükségünk lenne olyan szakemberekre, akik képesek értéket, tudást, fejlődést vinni a magyar induló vállalkozásokba és a nemzetközi sikerekre érett középvállalatokba.

Ha nekünk nem sikerül, akkor másvalaki oldja meg a problémákat, és nem exportálni fogjuk a tudást, hanem importálni. Nem keresni fogunk rajta, hanem fizetni érte. Nemcsak a fejlődés lehetősége úszik el újra, de még kiszolgáltatottabbak leszünk, nagy árat fizetve a középszerűségért. „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat stb. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb volta a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje” – írta 1830-ban Széchenyi. S mit mondhatna ma? A tét emelkedett, a mondás még inkább igaz.

A szerző az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöke