Átláthatóság. Divatos kifejezés. Tartalma még nem használódott el jóvátehetetlenül, lejáratása csak az utóbbi időkben vette kezdetét. Törvénytisztelő, demokratikus elkötelezettségű állampolgároknak semmilyen kifogásuk nem lehet az átláthatóság ellen, hiszen mi más volna az állam célja, mint a kiszámítható, biztonságos, jogegyenlőséget garantáló társadalmi viszonyok megteremtése.
Ilyen társadalomban lehet-e kifogásunk az ellen, hogy a külföldről támogatott szervezetek mindenki számára nyilvánvalóvá tegyék, honnan és kitől kapják a zsebpénzüket? Ráadásul a törvényhozók oly nagyvonalúak voltak, hogy az érintett szervezetek a külföldi adományozók nevét, számlaszámát és teljes nacionáléját csak a hivatalos pénzügyi hatóságoknak kötelesek bejelenteni, a nagy nyilvánosság előtt elegendő, ha feltűnő módon tudatják mindenkivel, hogy külföldről finanszírozzák őket. Ezek után nyilvánvaló, hogy kizárólag a liberálbolsik sivalkodnak a civiltörvény ellen. Hiszen attól még nem szenved senki súlyos korlátozást, hogy a névjegyére kénytelen rányomtatni: külföldről pénzelik. Kár, hogy a névjegyekre nem fér rá annak a vázlatos leírása sem, hogy milyen kicsinyes és primitív gyűlöletkampányt folytatott a szabadon választott magyar kormány e civil szervezetek ellen. A nemzeti konzultáció kérdőívét nyolcmillió példányban küldték szét az országban. A negyedik kérdés így hangzott: „Egyre több külföldről támogatott szervezet működik Magyarországon azzal a céllal, hogy hazánk belügyeibe átláthatatlan módon beavatkozzon. Ezek működése veszélyezteti függetlenségünket. Ön szerint mit tegyen Magyarország?” A választási lehetőségek között a kitelepítés, a száműzetés, az internálás, a munkatáborba terelés, a Dunába lövetés ugyan nem szerepelt, de a kormány nyilvánvalóan azt a látszatot kívánta kelteni, hogy a szóban forgó szervezetek diverzáns csoportok, bűnbandák, netán hazánk elpusztításán ügyködő titkos társaságok. Ráadásul egy kalap alá veszi azt a fogyatékkal élőket segítő alapítványt, amelyet a Norvég Alap támogat, és azt a Soros György által is pénzelt jogvédő társulatot, amely a magyar kormány túlkapásai ellen lép fel. (Félreértések elkerülése végett: egy szabad és demokratikus országban mindkét fent említett cél természetes és legitim. Nálunk, jellemző módon, mindkettőt alattomosan gyanúba keverik és megbélyegzik.)
Ilyen agyonmanipulált, elhülyített társadalmi környezetben melyik szervezet hirdeti meg magáról önként és dalolva, hogy idegenből jövő pénzeket is elfogad? Az efféle önvallomás lehetetlenné teheti hétköznapi tevékenységüket is, hiszen a kormánynak hívő népek kémközpontoknak vagy terroristafészeknek vélhetik az amatőr színtársulatot vagy a természetjáró szakosztályt is. De a kormány és rajongói számára nem okoz gondot a civil szervezetek működésének korlátozása, a fontos az, hogy átláthatók legyenek. Ezzel csak egy aprócska baj van. A demokratikus társadalmakban nem a civil szervezeteket kell átláthatóvá tenni a hatalom számára (a hatalomnak minden eszköze adott a civilek átvizsgálására), hanem a hatalom intézményeit, eszközeit, működését és birtokosait kell folyamatosan átláthatóvá tenni a társadalom számára. Hogy az állampolgárok a két választás közötti időszakban is lássák, kire adták a voksukat. Csodálom, hogy erre az egyszerű alapigazságra még nem hívták fel a kormány tagjainak becses figyelmét. Pedig elég népes politológuskompánia sürgölődik körülöttük. Lehet, ők sem vették még észre, hogy a kormány fordítva ül a lovon?
Mindenesetre ez a szellemi ellátóosztag alkotta meg az illegitim (felhatalmazás nélküli) civil fogalmát. Az ilyen civilek – függetlenül attól, hogy külföldről vagy itthonról pénzelik őket – a kormány vagy kormánypárti nacsalnyikok külön engedélye nélkül végeznek politikai, politikai jellegű, gyakran erősen kormánykritikus tevékenységet. Jó példa a Momentum Mozgalom, amely még civil egyesületként senkitől nem kért felhatalmazást, hogy aláírásokat gyűjtsön a 2024. évi olimpia budapesti megrendezéséről szóló népszavazási kezdeményezés céljából. (A törvényes engedélyeket megkapták az akcióhoz, a hatalom beleegyezését nem kérték.) Illegitim civilek sárba tiporták a nemzet álmait – búsongott a kormánymédia, elmulasztván feltenni az egyszerű kérdést: kinek kellett volna legitimálni őket? A kormánynak, a kormánypárti sajtónak, a Századvég intézetnek, a Magyar Olimpiai Bizottságnak? Egyáltalán, miért kellene egy civil kezdeményezést legitimálni?
Nem meglepő, de ennek a legitimációs problémának is ugyanaz a megoldása, mint az átláthatóságnak. Nem a hatalom legitimálja a társadalmat, hanem a társadalom a hatalmat. Bár való igaz, hogy egyik-másik hatalom ezt nem akarja tudomásul venni.
