Török rulett

Ankara néhány éve külpolitikai hazárdjátékba kezdett, és olykor rossz lóra tett.

Az Európai Uniónál jobb esélyekkel indultak. Recep Tayyip Erdogan bevett politikai fogása – talán ismerős ez egy magyar politikustól is –, hogy mást mond, mint amit cselekszik. Kampányüzemmódban a diaszpórában élő törökség szavazatainak megszerzése céljából tett sarkos kijelentései megértek egy kis asztalcsapkodást. Azóta kiderült, hogy a fenyegetések üres lózungok voltak csupán: a sokadik határidő is lejárt már, ám a törökök még mindig nem kaptak vízummentességet, a 2016 márciusában kötött, a migráció visszaszorításáról szóló szerződés azonban még mindig él, ha nem is virul. A török elnök ez esetben jól kalkulált, bejött a blöff. Az EU jó terep a nyelvének köszörülésére, hiszen az unió nem az a bosszúálló típus, ráadásul otthon is volt fogadókészség a szájkaratéra. Erdogan szereti úgy beállítani magát, mint Törökország őre, aki külső és belső fenyegetésektől védi az országot – valahonnan ez is ismerős –, a gyakran valóban kioktató hangnemet megütő EU-ra pedig lassan csábító perspektíva helyett a hanyatló Nyugatként kezdtek tekinteni.

Mindezek után Törökország most ott tart, hogy – ha hivatalosan nem is mondták ki – beletörődtek abba, hogy Aszadot nem sikerült megbuktatni Szíriában. Ezt a tétet elbukták. Egyetlen céljuk itt a kurd függetlenségi törekvések megállítása lehet, és az elmúlt napok hadműveleteiből úgy tűnik, erre a végsőkig el is szánták magukat, akár az Egyesült Államok akaratával szemben is. Ráadásul, mint ahogy az Katar támogatásából is látszik, egyre inkább Irán felé közelednek Szaúd-Arábia helyett. Az EU-val együttműködve lassan megkezdték a kárrendezést. A felek végre őszintén beszélnek a csatlakozásról. A baj csak az, hogy máris nyakunkon vannak a 2019-es török választások, és minden kezdődhet elölről. A Balkánon megkérdőjelezhetetlen az unió, vagy ha úgy tetszik: Németország, Oroszország, sőt az amerikaiak befolyása, itt Ankarának legfeljebb a negyedik–ötödik hely jut. Arról ugyanakkor nem mondott le, hogy az iszlám világban megszerezze a vezető szerepet. Erdogan Izrael helyett az arabokra fogadott, a leghangosabban tiltakozott, mikor Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és a mianmari rohingja muszlim kisebbség megsegítéséért is sokat tett.

Az elmúlt évek török rulettjének mérlegét még talán korai megvonni, de az biztos, hogy Davutogluval együtt annak külpolitikája is megbukott. Helyébe egy óvatosabb, egyensúlyra törekvő diplomácia került. A hazárdjátékot kötéltáncra cserélték.