Miután egy orvoscsoport bejelentette, hogy III. Béla maradványaiból sikerült azonosítani „az Árpád-házi gént”, ami állítólag bizonyítja, hogy az Árpád-dinasztia nem finnugor, hanem ázsiai eredetű volt, valamint az erre adott különböző reakciók nyomán az utóbbi hetekben ismét felélénkültek a viták arról, hogy kik a magyarság történelmi, nyelvi vagy genetikai rokonai. Ennek során ismét előkerültek a török, illetve az ázsiai gyökerek a finnugor rokonsággal szemben. Nagyon hasonló a helyzet ahhoz, ami a 18–19. században bekövetkezett, amikor a finnugor nyelvi rokonság felfedezését követően a magyarok egy része határozottan kikelt a „halszagú” finn rokonság ellen, és azzal szemben a „dicsőséges” ázsiai, török és hasonló eredet mellett tették le a voksot.
Most is valami hasonló történik, és bár tudományos szempontból nyilván érdekes és fontos, hogy a magyaroknak milyen történelmi, nyelvi és genetikai kapcsolatai vannak, végső soron a vita burkoltan inkább arról szól, hogy merre is haladjunk, kik példáját kövessük a jövőben. A 18–19. században érthető volt az idegenkedés az északiaktól, hiszen akkoriban Finnország szegény és elmaradott volt, amelyet hol a svédek, hol az oroszok gyarmatosítottak, míg az ázsiaiak, azok közt is a törökök harcos, a függetlenségért kiálló csoportoknak látszottak. Ha tudományosan nem is igen volt védhető a finnugor rokonság elutasítása, politikailag érthetőnek is minősülhetett.
A baj csak az, hogy napjainkra a helyzet gyökeresen megváltozott a száz évvel ezelőttihez képest. Nemcsak hazánkban, hanem Finnországban és Törökországban is. Finnország időközben függetlenné vált, és ezt a függetlenségét a Szovjetunió árnyékában is megőrizte, sőt Európa egyik leggazdagabb országa lett a hetvenes évekre. Finnország napjainkra kimagasló minőségű egészségügyi rendszerrel, világszínvonalú high-tech iparággal, illetve példásan demokratikus politikai berendezkedéssel is dicsekedhet. Ugyanakkor Törökország a 19. század első éveitől fogva folyamatosan szakad le Európától, és ezen az első világháborút követő Kemal Atatürk-féle reformok sem segítettek hosszú távon. Az elmúlt évek ráadásul még inkább zárójelbe tették Atatürk korszakát.
A nemzetközi statisztikák látványosan igazolják a finn út fölényét a török megoldásokkal szemben. Míg Törökországban – akárcsak hazánkban – a születéskor várható élettartam napjainkban alig 75 év körül mozog, addig Európán belül Finnország büszkélkedhet az egyik legmagasabb mutatóval: 81 évvel. Hasonló a helyzet a gazdasági fejlettséget – ha nem is a legpontosabban, mindenesetre nemzetközileg elfogadottan – mérő egy főre eső GDP-vel is. Ez Törökország esetében körülbelül 27 ezer dollár volt 2017-ben, hazánkban 30 ezer, Finnországban Európán belül az egyik legmagasabb, mintegy 46 ezer dollár.
Ezek ugyan nem mondanak sokat a boldogságról, mert a pénz nem boldogít. De mindezt még ki lehet egészíteni azzal is, hogy az ENSZ fenntartható fejlődést vizsgáló hálózatának (Sustainable Development Solutions Network) jelentése szerint Finnország a világ egyik legboldogabb országa, míg hazánk csak a 69. helyen áll a vizsgált 156-ból. Törökország valahol a 70. hely környékén mozgott az elmúlt években ugyanezen a listán. Ehhez nyilván hozzájárul az is, hogy a nemzetközi korrupciós listán Finnország a világ legkevésbé érintett országai közé tartozik, Új-Zélanddal, illetve több skandináv állammal és Svájccal egyetemben. Magyarország valahol a középmezőny vége felé található, a 190 országot vizsgáló Transparency International rangsorában pedig a 67. helyen. Törökország a 81. ebben a felsorolásban. A törökök tehát jelenleg mind az egy főre jutó nemzeti jövedelem, mind a várható élettartam, mind a korrupció mértékét tekintve kicsivel rosszabbul teljesítenek hazánknál, míg Finnország Európa, sőt a világ élvonalában található. Ki is lehet akkor számunkra példa?
Ezek után nem kérdés, hogy melyik országot kellene inkább mintaként kezelni: a gyorsan fejlődő, példásan demokratikus, 21. századi Finnországot, vagy a napjainkban egyre inkább az iszlám fundamentalizmus felé kacsingató, esetenként diktatórikus, az európai átlagnál korruptabb Törökországot? Ebből a szempontból legfeljebb a történet- vagy a nyelvtudomány számára lehet érdekes, hogy a magyarok a múltban a finnugorokkal, a törökökkel vagy az avarokkal keveredtek-e inkább, és hogy mely idegen nyelvek mennyire határozták meg a miénk alakulását. De mindannyiunk számára sokkal érdekesebb a jövő. Az, hogy merre akarunk haladni.
Mindezek fényében annyit mindenképpen megkockáztathatunk: finnek lenni alighanem kellemesebb, mint töröknek. Woody Allen után szabadon hozzátehetjük, hogy „már csak anyagi szempontból is”. De talán a boldogságfaktort tekintve szintén.
